10 tároló megoldás a fürdődbe, ami kis helyet foglal, de a dizájnja hatalmas
Én még nem találkoztam olyan nővel, aki elégedett lett volna fürdőszobája méretével és tisztálkodószerei, smink kellékei rendbe lettek…
2024.05.30.
Én még nem találkoztam olyan nővel, aki elégedett lett volna fürdőszobája méretével és tisztálkodószerei, smink kellékei rendbe lettek…
A hűtőt minden nap használjuk, mégsem fordítunk rá akkora figyelmet, amekkorát megérdemelne. Pedig a rendezett és tiszta hűtő…
Bár a hűtőszekrények tele vannak polcokkal, találhatók bennük kihúzható tárolók, és még az ajtajukra is pakolhatunk, olykor mégis…
A könyvespolcok általában a falfelület egy jelentős részét foglalják el, így nagy mértékben meghatározzák a szoba hangulatát. Adunk…
Szinte nem is létezik olyan garázs, ahol minden elfér, aminek kellene, de az alábbi trükkökkel értékes extra tárolóhelyet…
Azokat a holmikat rendszerezni és rendben tartani, amelyekhez érzelmileg kötődünk, sokkal nehezebb. Az emléktárgyak külön kategóriát képeznek az…
Egészen jól elboldogulsz, ha ruhákat vagy iratokat kell rendszerezned, de rajtad is kifognak az apróbb „ki tudja, honnan…
Nagyon praktikus, ha van pincéd, hiszen számtalan lehetőséget kínál plusz tárolásra, de akár konditermet vagy játékhelyiséget is kialakíthatsz…
Ahhoz azonban, hogy a konyhád tényleg praktikus és hangulatos legyen, kell néhány olyan trükk, amivel rendszerezheted mindazt, amit…
Ha Te is otthonról dolgozol, akkor szinte elengedhetetlen számodra egy olyan munkabázis, ahol inspiratív környezetben tudsz dolgozni. Ahhoz…
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.