
A legtöbb ember azonban nem engedhette meg magának a díszes, finom porcelán csészéket. Akik pedig igen, azok is gyakran azt tapasztalták, hogy a forró teától megrepedtek. Hogy a gőzölgő ital élményéről mégse kelljen lemondaniuk, először tejet öntöttek a csészébe, majd utána adták hozzá a teát.
A hideg tej éppen annyira hűtötte le a porcelánt, hogy ne repedezzen meg, a csökkent keserűség pedig csak plusz előny volt.
Egyes feljegyzések szerint pedig, mivel a tea akkoriban hihetetlenül értékes, és drágán beszerezhető árucikknek számított, sok családnak az volt az egyetlen lehetősége a teafogyasztásra, hogy nagy mennyiségű tejet öntöttek a csészébe, amit egy kevés tea egészített ki. A jómódú családok viszont éppen ellenkezőleg tettek – a tejet tényleg inkább csak a hűtés miatt öntötték a csészéjük aljára.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






