4/10. Folyamatosan képzed magad
Nemcsak tervekkel vagy tele, hanem fejlődési szándékkal is. Mindig törekszel arra, hogy jobb legyél. Szívesen képzed magadat annak érdekében, hogy előrébb léphess a munkahelyeden vagy egyáltalán az életben, ezért is vagy olyan intelligens és sok esetben bölcs. Tisztában vagy azzal, hogy a siker és a boldogulás kulcsa a tanulás. Éppen emiatt nem akadsz ki, ha valaki kritikával illet, mert készen állsz arra, hogy tanulj a hibáidból! Ez az oka annak is, amiért lehet veled őszintén beszélni.
5/10. Népszerűségnek örvendesz
Téged nem lehet nem észrevenni vagy csak úgy elmenni melletted. Ha végigmész az utcán, gyakran megfordulnak utánad.
A munkahelyeden – illetve a barátaid – gyakran tőled kérnek tanácsot vagy ha mondasz valamit, valósággal isszák a szavaidat. Olvass még a témában
„Mire kiszálltunk a liftből, megtudtam, hogy megcsalnak” – Furcsa találkozások, amiknek meg kellett történniük
A toxikus munkahelyem leggonoszabb trükkje: elhitették velem, hogy nem vagyok elég jó
6 teljesen átlagos mondat, ami mélyen megérinti azt, aki magányosan nőtt fel – szakértők szerint
Alig maradt emlékem gyerekkoromból – most azt kutatom, hogyan építkezik ebből a felnőtt énem
Kivéve persze azok, akik féltékenyek rád, mert valószínűleg egy ilyen táborral is rendelkezel. Továbbá te vagy mindig a társaság középpontja, az emberek figyelnek és kíváncsiak rád.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






