Amikor tárgyként nézünk valakire
Sokakban fel sem merül az – mivel ilyen példát látott, mára ez már teljesen elfogadott – hogy embertársainkat érzelmeinkre hallgatva kellene megítélni, nem aszerint, hogy mennyi java van, mennyi haszna lehet számunkra. A másik ember nem tárgy, nem haszonállat. Ember.
Mégis beleszaladunk ebbe a szemléletbe, viselkedésbe. Csak akkor érezzük át a dolog súlyosságát, ha velünk is megtörténik az, hogy kirekesztenek, egy rossz tulajdonság, vagy alacsonyabb szintű képességeink miatt. A szeretetalapú megítélés feltételezi azt, hogy ,,hibásként” is emberszámba vesznek minket.
Meg kell tanulni megválni javainktól
Már az óvodában igyekeznek megtanítani a gyerekeknek azt, hogy a sütit meg kell osztani a többi gyerekkel, az otthonról bevitt játék valójában csak akkor játék, ha funkcióját megtartja a közösségben is. És ha esetleg megsérül, használhatatlanná lesz, nem szabad senkit sem okolni érte. Ám amikor felnövünk, és munkát fektetünk a javak megszerzésébe, erről elfeledkezünk többnyire. Munkánkat nem csupán a felhalmozott javak gyűjtésével, az arra való ,,vigyázással” tudjuk megbecsülni, hanem azzal is, hogy lemondunk róla egy másik embertársunk javára. A lényeg, hogy ezt egészséges egyensúlyban kell tartani.
Elköteleződési effektus Olvass még a témában
„Szegények voltunk és sosem volt pénz ajándékra” – Te miért utálod a karácsonyt?
„Ma már nem a szex a tabutéma, hanem a halál…”A férjem visszatért a halálból, hogy családdá formálódhassunk
Viszket a talpad? 5 módon is jelzi a tested, hogy változásra van szükséged
Mi írjuk a sorsunkat, vagy az előre meg van írva?
Ez az a cselekvés, mely arra irányul, hogy többre értékeljük azt a tárgyat, amit birtoklunk, a miénk, mint egy hasonló tárgyat, ami nem a miénk. Tehát választás esetén a racionalitás sokkal kisebb szerepet játszik. Komoly kutatásokat végeztek, hogy miért van ez így. Egyes emberek azért szeretnek jobban birtokolni, mint embertársaik, mert különbözőként köteleződnek el a megszerzett javak iránt – értékük szerint, mely szubjektív. Az agykéreg aktivációja vásárlás alatt negatív, míg eladás esetén pozitív volt. A tárgyhoz való elköteleződést nem a tulajdonhoz való vonzódás, hanem maga a tulajdon jog érzése növeli.
Birtoklás a párkapcsolatban
