Amikor tárgyként nézünk valakire
Sokakban fel sem merül az – mivel ilyen példát látott, mára ez már teljesen elfogadott – hogy embertársainkat érzelmeinkre hallgatva kellene megítélni, nem aszerint, hogy mennyi java van, mennyi haszna lehet számunkra. A másik ember nem tárgy, nem haszonállat. Ember.
Mégis beleszaladunk ebbe a szemléletbe, viselkedésbe. Csak akkor érezzük át a dolog súlyosságát, ha velünk is megtörténik az, hogy kirekesztenek, egy rossz tulajdonság, vagy alacsonyabb szintű képességeink miatt. A szeretetalapú megítélés feltételezi azt, hogy ,,hibásként” is emberszámba vesznek minket.
Meg kell tanulni megválni javainktól
Már az óvodában igyekeznek megtanítani a gyerekeknek azt, hogy a sütit meg kell osztani a többi gyerekkel, az otthonról bevitt játék valójában csak akkor játék, ha funkcióját megtartja a közösségben is. És ha esetleg megsérül, használhatatlanná lesz, nem szabad senkit sem okolni érte. Ám amikor felnövünk, és munkát fektetünk a javak megszerzésébe, erről elfeledkezünk többnyire. Munkánkat nem csupán a felhalmozott javak gyűjtésével, az arra való ,,vigyázással” tudjuk megbecsülni, hanem azzal is, hogy lemondunk róla egy másik embertársunk javára. A lényeg, hogy ezt egészséges egyensúlyban kell tartani.
Elköteleződési effektus Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. szeptember 29. a numerológia szerint: kreativitás és önkifejezés
„Ő rákiabál a gyerekre, én nem” – A férjednek joga van másképp bánni a gyerekkel, mint ahogy te neveled őket
Beírtam a naptáramba, hogy „spontaneitás” – Így egyensúlyozok a kreatív énem megőrzése és a teendőim között
Önmagad vagy, vagy azt mutatod, amit mások elvárnak? Teszteld, mennyire vagy hiteles!
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
