A birtoklás az emberi természet természetes része, ha ésszel csináljuk, kontroll alatt tartjuk. A birtoklás – sajnos – ma már teljesen természetes dolog, sőt törekszünk arra, hogy minél több javat magunkénak tudhassunk, ahogy törekszünk arra is, hogy minél több ismeretségünk legyen. Ez utóbbinál csak az a baj, hogy a birtoklás minden esetben azt feltételezi, hogy a birtokolt dolog egy tárgy, eszköz, vagy képesség. Márpedig embert nem lehet birtokolni… valójában nem, mivel mindenkinek van szabad akarata.
Amikor tárgyként nézünk valakire
Sokakban fel sem merül az – mivel ilyen példát látott, mára ez már teljesen elfogadott – hogy embertársainkat érzelmeinkre hallgatva kellene megítélni, nem aszerint, hogy mennyi java van, mennyi haszna lehet számunkra. A másik ember nem tárgy, nem haszonállat. Ember.
Mégis beleszaladunk ebbe a szemléletbe, viselkedésbe. Csak akkor érezzük át a dolog súlyosságát, ha velünk is megtörténik az, hogy kirekesztenek, egy rossz tulajdonság, vagy alacsonyabb szintű képességeink miatt. A szeretetalapú megítélés feltételezi azt, hogy ,,hibásként” is emberszámba vesznek minket.
Meg kell tanulni megválni javainktól
Már az óvodában igyekeznek megtanítani a gyerekeknek azt, hogy a sütit meg kell osztani a többi gyerekkel, az otthonról bevitt játék valójában csak akkor játék, ha funkcióját megtartja a közösségben is. És ha esetleg megsérül, használhatatlanná lesz, nem szabad senkit sem okolni érte. Ám amikor felnövünk, és munkát fektetünk a javak megszerzésébe, erről elfeledkezünk többnyire. Munkánkat nem csupán a felhalmozott javak gyűjtésével, az arra való ,,vigyázással” tudjuk megbecsülni, hanem azzal is, hogy lemondunk róla egy másik embertársunk javára. A lényeg, hogy ezt egészséges egyensúlyban kell tartani. 
Elköteleződési effektus
Ez az a cselekvés, mely arra irányul, hogy többre értékeljük azt a tárgyat, amit birtoklunk, a miénk, mint egy hasonló tárgyat, ami nem a miénk. Tehát választás esetén a racionalitás sokkal kisebb szerepet játszik. Komoly kutatásokat végeztek, hogy miért van ez így. Egyes emberek azért szeretnek jobban birtokolni, mint embertársaik, mert különbözőként köteleződnek el a megszerzett javak iránt – értékük szerint, mely szubjektív. Az agykéreg aktivációja vásárlás alatt negatív, míg eladás esetén pozitív volt. A tárgyhoz való elköteleződést nem a tulajdonhoz való vonzódás, hanem maga a tulajdon jog érzése növeli.
Birtoklás a párkapcsolatban
Birtokolni csak azt lehet, ami alárendelt, ami felett állunk. Ilyenkor esünk abba a hibába, hogy saját képmásunkra akarjuk faragni párunkat. Van olyan is, amikor az egyikük önként – gyakorlatilag – feladja a személyiségének nagy részét, párjára fókuszál, miközben saját maga nem fejlődik tovább adott úton, melyen valamikor elindult.
Birtokolni úgy is lehet, hogy a nő anyaszerepet, vagy épp fordítva, a férfi apaszerepet tölt be valójában. Idővel, ilyenkor történik az, hogy a ,,gyereket játszó” fél egy idő után fellázad, akármennyire is ,,jó dolga” volt addig. Minden szerelemben van egy egészséges mértékű birtoklás, ami akár előrébb is viheti, kitartóbbá, ellenállóbbá teheti a kapcsolatot. 
A birtoklási vágy – amikor már kóros
Biztos mindenki hallott már olyan idős emberről, aki gyűjtöget, kontrollálatlanul, megszámlálhatatlanul sok mindent. Oda kell figyelni az intő jelekre, és segítséghez juttatni azt, aki ilyen problémával küzd. Mindenki számára világos a párkapcsolati birtoklás: a legkárosabb dolog egy kapcsolatra nézve. Ilyenkor érdemes felkeresni egy családterapeutát, hogy megmutassa nekünk, hogy hol hibáztunk – most hol hibázunk.
Azok között az emberek között, akiknek van Istenhite, sokkal kevesebb az, aki imád birtokolni. Egyrészt, mert hittel élő emberek kevésbé becsülik a pénzen vett javakat. Másrészt pedig beléjük lett nevelve, hogy valójában nem birtokolnak semmit, mert minden, ami a világon van, Isten tulajdona. Lehet most húzni a szánkat, de az tény, hogy ezekkel az egyértelmű paraméterekkel le van fektetve sok olyan dolog, ami akár egy párkapcsolatot is tönkre tehet, akármilyen nagy szerelemmel is kezdődött.