Az idén visszatér a népszerű Színes Falu, ahol interaktív kiállításon a török, kínai, nigériai és mongol kultúra mutatkozik be, a bábelőadásokon pedig egzotikus népmeséket láthatnak majd a gyerekek. A Kabóca Bábszínház utcaszínházi produkciójában Zöld Marci élettörténete elevenedik majd meg, a kalandvágyók a Betyár7próbán is megmérettethetik magukat. Új helyszínen, a Kerek Perec Gasztronómiai Játszótéren megtudhatják az érdeklődőbbek milyen a jó étlap, hogyan kell szépen megteríteni egy asztalt, segíthetnek a séfnek, vagy csak egyszerűen játszhatnak a babakonyhában. A Gyerek Paradicsom Bazsalikomos kertjének fűszer-és növénysulijában pedig mindent megismerhetnek a fűszernövényekről, azok felhasználásáról. A Gyerek Szigeten nyit majd ki az ország egyik legkisebb ALDI üzlete is, ahol ki lehet majd próbálni, milyen lehet a pénztárban ülni, berendezni a zöldségpultot vagy feltölteni a hűtőt.
Új helyszínünkön a Modellezők Terénaz első hétvégén a repülőgép modellezés mellett lesz kiállítás, síklómodell építés és reptetés is. A hagyományosabb vonal kedvelői Bartha Kata Molyoldájában papírsárkány készítést tanulhatnak és a sárkányt rögtön ki is próbálhatják majd a Hajógyári-sziget nagyrétjén. Számháborúzhatnak is kedvükre, simogathatnak állatokat az Állatsimogatóban, vagy közlekedni tanulhatnak a Generali Kresz Parkban a gyerekek.
Száz szónak is egy a vége: www.gyereksziget.hu oldalon érdemes hétről-hétre böngészni a programokat. Olvass még a témában
Magyarország legviccesebb helynevei – 5 név, amin sírva nevettünk
„A szülés két percig tart, picit megizzadok, de mosolyogva veszem át a tiszta, féléves babát” – Röhejes filmes klisék
Három élet vs végtelen újrakezdés: mi még ezt tanultuk a 90-es években a kudarcról és a kitartásról
Az oxfordi évem: a film, ami megtanított értékelni a hétköznapi örömöket
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






