Mit tarts szem előtt, amikor kérdezel?
Természetesen nincs kőbe vésve, hogy pont az említett kérdéseket kell feltenned. Amit viszont mindenképpen jegyezz meg, hogy az olyan felszínes kérdések, mint hogy mit ebédelt vagy milyen sorozatot néz most, valószínűleg egyáltalán nem fogja erősíteni a barátságotokat.
Éppen ezért olyan dolgokat kérdezz, amelyek azt üzenik a barátodnak, hogy érdekel, mit érez, mi tetszik neki, mi vált ki belőle ellenszenvet és mik a legemlékezetesebb tapasztalatai.
Az is fontos, hogy mélyebb, személyes kérdések feltevése előtt mérd fel a barátod érzelmi állapotát. Például ha tudod, hogy egy különösen nehéz időszakon megy keresztül, érdemes olyan kérdéseket feltenned, amelyekből kikövetkeztetheted, hogy az adott pillanatban mire van a leginkább szüksége. Az sem árt, ha nem csak a saját érzéseidre és tapasztalataidra hagyatkozva igyekszel neki segíteni, hanem az ő helyébe is beleképzeled magad.
Végül pedig bármit is kérdezel, fektess nagy hangsúlyt a személyközpontú kommunikációra. Ez azt jelenti, hogy amikor egy barátoddal kommunikálsz, és tőle kérdezel, akkor rá összpontosíts, ne pedig önmagadra. Ne feledd, neked is szükséged van arra, hogy legalább egy olyan barátod legyen, akire feltétel nélkül számíthatsz. Ha pedig olyan szerencsés vagy, hogy tudod is, ki az, te se restellj rá legalább annyi időt szentelni, mint amennyit ő rád. Olvass még a témában
Rendben van néha lemondani a programokat? Pszichológusok válaszolnak
Ha ezekben a hónapokban születtél, sokkal több szabadságra van szükséged – a párkapcsolatodon belül is
Ezt hozza 2026. augusztus 3. a numerológia szerint: kreativitás és önkifejezés
Ezt hozza 2026. augusztus 18. a numerológia szerint: engedd el, ami már nem szolgál
A cikk folytatódik, lapozz!
Következő cikkünkInzulinrezisztens vagy? Ezeket edd, hogy egészséges maradj, és tartani is tudd a diétádatA legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





