🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
7/10 Befelé fordulás
A Bakoknak időnként szüksége van a magányra, a befelé fordulásra. Ugyan kedvelik a társaságot, el is fáradnak benne, ilyenkor szükségük van rá, hogy kicsit becsukhassák az ajtót maguk mögött.
8/10 Hűség
A Bakok óvatosak a párválasztásban, és nem annyira a szenvedélyt, mint inkább a megbízhatóságot, állandóságot keresik a partnerükben, aki szövetségesük lesz a közös céljaik megvalósításában. Ha egyszer megtalálták ezt az embert, állhatatosan kitartanak mellette.
Mivel egyenesen a kitűzött céljaik felé haladnak, a Bakok nehezen viselik, ha bármi eltéríti őket, akár csak rövid időre is a terveik megvalósításától. Emiatt hajlamosak lehetnek a rugalmatlanságra, nem szeretik, ha valami nem a megszokott mederben halad.