Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
„Pörkölttel etette a 7 hónapos babámat”: amikor a nagyszülő átlépi a határt
4/10 Karrierorientáltság
A Bakok számára fontos, hogy kijelölt céljaikat elérjék, ez nagyban határozza meg önbecsülésüket, azt, amit saját magukról gondolnak. Éppen ezért fontos szerepet tölt be az életükben a munkájuk, az, hogy milyen pozícióban vannak, és ez milyen felelősséget jelent.
5/10 Belső kódex
A Bakok törvénytisztelő, szabálykövető emberek, de nincs szükségük rá feltétlenül, hogy mások mondják meg, mi helyes és mi nem az. Van egy saját, belső értékrendjük, amihez akkor is ragaszkodnak, ha a külső törvények lehetővé tennék, hogy eltérjenek tőle.
A Bak nem szívesen kér segítséget, és nem is szeret másokra támaszkodni, már csak azért sem, mert ilyenkor valamennyire ki kell adnia a kezéből az irányítást. Mivel nem akar másoktól függeni, inkább saját maga oldja meg az összes problémáját, akkor is, ha az így hosszabb időt vesz igénybe, mintha segítséget kérne.