Kommunikáció – Tündéri gagyogás
Kisbabád bizonyára nagy élvezettel hallatja – és hallgatja maga is – saját hangját.
Gőgicsélése egyre változatosabb, a kezdeti magánhangzók után mássalhangzókat is produkál, melyek közül a leggyakoribbak az ajakhangok, vagyis a p, b, m, valamint a foghangok, azaz a t és a d.
Valószínűleg már ismételgeti a ’ba’, ’ma’, ’da’, ’na’ szótagokat – meglehet, hogy néhány napig egyiket mondogatja nagyobb lelkesedéssel, majd egy másik szótagot ismételget. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. szeptember 15. a numerológia szerint – befelé fordulás és lassítás
Nem terveztem, hogy az exemmel ilyen közel kerülünk újra, de a gyerekeink eldöntötték helyettünk
Ezt hozza 2026. szeptember 12. a numerológia szerint: tervezés és rendrakás
Ezt hozza 2026. augusztus 26. a numerológia szerint: bőség és belső erő
Bizonyos időszakokban aktívabban gagyog, máskor kevésbé közlékeny, az azonban továbbra is nagyon fontos, hogy te és a körülötte lévők mindig beszéljetek hozzá, mondókázzatok, énekeljetek neki – ezek pozitív hatással lesznek beszédfejlődésére.
Tetszését egyre inkább kifejezi angyali mosolyával, már ekkor már tudatos, és minden bizonnyal kacagni is egyre többet hallhatod őt.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






