Túl a sok kisbabánál sírással teli első három hónapon, minden bizonnyal te is fellélegezhetsz, ugyanis a legtöbb csöppségnél ekkorra már elmúlik a hasfájós időszak, a könnyek helyett pedig egyre többször láthatod mosolyogni, vagy akár kacagni szemed fényét.
Kommunikáció – Tündéri gagyogás
Kisbabád bizonyára nagy élvezettel hallatja – és hallgatja maga is – saját hangját.
Nyugdíjemelés 2027: mennyivel nő a nyugdíj és mikor érkezik az emelt összeg
Gőgicsélése egyre változatosabb, a kezdeti magánhangzók után mássalhangzókat is produkál, melyek közül a leggyakoribbak az ajakhangok, vagyis a p, b, m, valamint a foghangok, azaz a t és a d.
Valószínűleg már ismételgeti a ’ba’, ’ma’, ’da’, ’na’ szótagokat – meglehet, hogy néhány napig egyiket mondogatja nagyobb lelkesedéssel, majd egy másik szótagot ismételget.
Bizonyos időszakokban aktívabban gagyog, máskor kevésbé közlékeny, az azonban továbbra is nagyon fontos, hogy te és a körülötte lévők mindig beszéljetek hozzá, mondókázzatok, énekeljetek neki – ezek pozitív hatással lesznek beszédfejlődésére.
Tetszését egyre inkább kifejezi angyali mosolyával, már ekkor már tudatos, és minden bizonnyal kacagni is egyre többet hallhatod őt.