Azokon a napokon is egyensúlyban önmagammal!

Azokon a napokon is egyensúlyban önmagammal!

Címlap / Életmód / Egészség / Azokon a napokon is egyensúlyban önmagammal!

Nehéz, fárasztó napok vannak mögöttem. Az életmódváltó program keretében már két E-Fit edzésen is túl vagyok, és hamarosan következik az egy hónapos mérésem, ahol először szembesülök majd azzal, hogy az elmúlt hetek munkája milyen eredménnyel járt eddig. Izgulok. Hűűű, már egy hónap eltelt?!? Nagyszerű!

Azokon a napokon…

Beköszöntöttek a „piros betűs napok”. Persze, nem szokás ezt a nyilvánosság orrára kötni, de mivel ez is az életem része, és az életmódváltás kellős közepén nem mindegy, hogy mennyire vagyok erős és kiegyensúlyozott, így muszáj ezt a részletet is beleszőnöm a beszámolómba. Jellemző rám ilyenkor, hogy gyakrabban billenek ki az egyensúlyomból, hisztisebb vagyok a kelleténél, és hát veszekszem is rendesen. Egyszóval igazi házisárkánnyá változom. Kihívás ilyenkor a társaságomban lenni, úgyhogy minden elismerésem a körülöttem lévőknek. Viszont tök jó, hogy kevesebb hasi görcsöm volt, amit szerintem a fokozott folyadékfogyasztásnak köszönhetek. Próbáljátok ki! 😉

Megbarátkozni önmagammal

Érzelmileg elég szélsőséges vagyok, gyorsan billenek át egyik végletből a másikba. Sok belső harcom van, és nem mindig tudom igazán szeretni önmagam. Pedig a csapból is ez folyik: szeresd magad!

Életmódváltó programom elmúlt napjaiban elég sok felismeréssel lettem gazdagabb. Hiszem, hogy bármilyen változásról is legyen szó, az első lépés mindig az, hogy a gondolatainkban, a lelkünkben, tehát magunkban rendet rakjunk. Sokat filóztam, ill. lépéseket is tettem a lelki rendrakásom ügyében. A tudatalatti hitrendszereimen dolgoztam egy nagyszerű terapeuta segítségével, és egy csodálatos, inspiratív, önfejlesztő tréningen is voltam, úgyhogy valóban átadom magam az életmódváltásnak, kívül-belül.

Eddig nem az a célkitűzős és tűzön-vízen át megvalósítós, ajtóstól házba rontós, harcolós, ha beledöglik, akkor is megcsinálós lány voltam… Inkább csak sodródtam az árral, azt tettem amit a szüleim vagy a tanáraim mondtak, és ha valami nem tetszett, akkor elbújtam, sírtam, és értetlenül álltam a dolgok, ill. magam előtt. Mindig csak megfelelni próbáltam. Mindig, mindenben a könnyebb utat választottam. Hogy ment-e a dolog és boldog voltam-e? Frászt. Természetesen évek óta foglalkozom önismerettel, de csak elméleti szinten. Itt az idő a fegyverszünetre, a valódi változásra: eldöntöttem, hogy barátságot kötök magammal!

Akkora mázlista vagyok: van segítségem!!!

Vannak olyan dolgok az ember életében, amiket egyedül nem tud megoldani. Annyira boldog vagyok, hogy Ildi személyében, – aki a Protissimo csapat life coaching tevékenységét végzi –, segítségre leltem. A program keretében másodszor is találkoztunk, és elkezdtünk végre érdemben dolgozni az életemen. Hosszú lesz a folyamat, mert van mit rendbe rakni, de elkezdődött, s most csak ez a lényeg! Mindenben nehéz az első lépés számomra! Egyébként hiszek benne, hogy ez is változhat. Semmi sincs kőbe vésve. Azért mertem egyáltalán belevágni ebbe a programba, ill. azért merek fotókat ország-világ orra elé rakni a nem túl szép önmagamról, mert tudom, hogy ez csak átmeneti állapot! Csak átmeneti állapot a kövérség, a depresszió, a szegénység, a magány, a fájdalom! Gondolj Te is erre, hátha Neked is segítséget nyújt, ha így közelíted meg a dolgokat.

Megvolt a második E-Fit tréningem! Juhúúú!

Az első tréninget követő második napon tetőzött az izomlázam. Szerencsére ez a harmadik napra már enyhült is, ami jól jött, mert következett a második tréning. Adri, az E-Fit Stúdió vezető trénere állított össze nekem egy fincsi kis edzéssort. Leginkább kardió elemekkel volt tűzdelve, hiszen számomra most a zsírégetés a legfontosabb. De nem hagytuk ki az erősítő gyakorlatokat sem, úgyhogy volt pl. plank (alkartámaszos deszkapóz) is, ami megdolgoztatja a törzs-, a has-, a váll-, és a hátizmot.

Az edzés utolsó blokkjában az alsó hasizomra dolgoztunk…Volt nyögés bőven. 🙂 De álltam a sarat, és nagyon várom már a következő alkalmat. Adri nagyon hisz az E-Fit technológiájában, és engem is meggyőzött az elmúlt két edzés. 20 perc után valóban úgy érzem magam, mintha másfél órás kőkemény aerobik vagy nagyon durva jazztánc órán lennék túl. Egyébként ezen sportok kiegészítője is lehet az E-Fit, és nagy előnye, hogy rövid időintervallumú, de nagyon erőteljesen megdolgoztató edzésmód. Itt olvashattok róla bővebben.

Adri javaslatára az infraszaunába magammal vittem a HeliaD Narancsbőr elleni karcsúsító gélemet is (meynek hatóanyagairól itt találsz infókat), és ott kezdtem el kenegetni magam, hiszen a meleg hatására még jobban kifejti a hatását.

Jó tanács: a vérbőséget okozó, keringésfokozó, tehát a „bepirosító hatású” krémeket ne használd az arcodra! Nem direkt volt, de ahogy masszírozgattam magam, kis orcáimra is felkúszott a kezem, úgyhogy az öltöző tükréből egy paprikavörös fej nézett vissza rám.

Bravissimo Protissimo!

Diétás étrendem Ptorissimo proteinporokból és néhány „hagyományos” ételből áll. 

Amikor először megláttam, hogy miket ehetek a Protissimo porokból készült ételeken kívül, kicsit meg voltam ijedve, hiszen addig azokat maximum köretként fogyasztottam… De igazából fantasztikus az étrendem, nagyszerűen tudom variálni az ételeket!

Új kedvenceim:

  • Kumplipürépor (amivel egy étkezést váltok ki, de salátát ehetek mellé bármilyen mennyiségben, ill. kis adag sült csirkemellet is)
  • Csirke ízű nuggets por (egy darab húspogácsát szoktam készíteni belőle, amit kókuszolajon sütök ki, és salátával, sok-sok zöldséggel, fűszeres natúr joghurttal tálalom magamnak)

Törekszem a megfelelő egyensúlyra, de sajnos nem mindig megy.

Totálisan rendszertelenül alszom és alig pihenek. Pedig ezek mind-mind nagyon fontosak a kiegyensúlyozott élet tekintetében, nekem meg pláne ebben a kalóriamentes időszakban. De nincs gond, a változás egy folyamat, ezt kell tudomásul venni, idő kell, apró lépések, türelem, gyakorlás!

Balanszírozásra fel! Mérlegelj, vizsgálódj, pihenj, érezz, dönts, cselekedj, barátkozz önmagaddal! Ezek a heti jelszavaim, és ha Neked is tetszenek, akkor ideje elmélyülnöd önmagaddal, önmagadban! Hajrá!

∞ Rita ∞

  • Az E-Fit stúdió szakemberei izzasztják meg Ritát minden héten.
  • Edzés közben Rita az Absolute live sportitalokat fogyasztja. Ha pedig napközben megszomjazna, a Power fruit steviával ízesített italait kortyolgatja.
  • A Helia-D biztosítja bőre számára a megfelelő ápolást, együtt veszik fel a harcot a narancsbőr ellen. A kozmetikum gondoskodik róla, hogy bőre megőrizze rugalmasságát a súlyvesztés után is.
  • A Protissimo biztosítja számára a kiegyensúlyozott étrendet, ketogén fehérjediéta keretei közt.

VIDEO 10 ecset, ami nélkül lehet sminkelni, de nem érdemes

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!