Vannak háztartások, ahol a nő hordja a nadrágot.
A gratuláció
Akkoriban sokat utaztam munka miatt, de mégis meglepett, amikor a szomszédom – Béla bácsi – gratulált az új tetőnkhöz és elkérte a mesterek elérhetőségét a sógorának. Halvány lila gőzöm nem volt, miről beszél. Zavartan motyogtam, hogy „új tető…?” Kiderült, hogy a feleségem már – érthető módon – olyan szinten nem vont be a ház karbantartásával kapcsolatos dolgokba, hogy nem is tájékoztatott, hogy lecseréljük a tetőt. Az pedig különösen kínos, hogy én meg észre sem vettem a változást.
Megosztott feladatok
Az asszony barkácsol a garázsban, én pedig főzök, nálunk ez mindig így működött. Egy IKEA bútort feleannyi idő alatt rak össze, mint én.
Olvass még a témában
A megfelelő eszköz
Eldugult az albérletünkben a lefolyó és nem ment le a mosdóban a víz. Éppen emiatt bosszankodtam, amikor a barátnőm hazajött és neki panaszkodtam, hogy most szedhetem szét az egész szifont. Ő erre szó nélkül elővette a vécépumpát, kb. négyet pumpált a zuhany lefolyóján, mire a mosdóban felbugyogott a víz, majd szépen elkezdett lefolyni. Abban a percben tudtam, hogy én ezt a nőt el fogom venni feleségül.

Kérlek ne
A lakásunkban hemzsegő kivitelezőknek naponta ötször kellett elmondanom, hogy tőlem ne kérdezzenek semmit, mert az egész felújítást a feleségem intézi – aki mellesleg építész – míg én csak egy sima informatikus vagyok. Két hét kellett, mire felfogták, hogy nekem tényleg lövésem sincs a tervekről és ha választ várnak, akkor fel kell hívniuk az asszonyt.
Leborulva
Én egy elkényeztetett városi gyerek vagyok, a feleségem pedig egy tanyán nőtt fel, ahol az apja már kiskorától kezdve bevonta minden munkába. Bármi elromlik a lakásban, ő szereli meg, én maximum a lámpát tartom neki. A haverjaim szerint ez ciki, de én imádom, hogy a szerelmem egy ilyen ügyes csodalény, aki előtt napi szinten leborulok.
A polc
„Apa, felfúrnál nekem egy polcot a babáimnak?” kérdezte a kislányom, én pedig szemrebbenés nélkül mondtam neki, hogy annak nem lenne jó vége, viszont anya percek alatt megcsinálja neki.
Szerepek
A feleségem szinte minden hónapban lebont és újjáépít valamit a házban. Volt, hogy arra mentem haza, hogy ahol reggel még egy előszobafal állt, ott estére légüres tér fogadott. Egyszer elutaztam hétvégére és mire hazajöttem, minden csempét levert a fürdőben – mert „megunta” – és egy hét múlva teljesen új fürdőszobánk volt, amit ő maga csempézett. Állandóan átalakít valamit otthon, de én nem bánom, imádom, hogy ilyen lelkes és tényleg szuper munkát végez. Mindenki boldog a szerepében, én pedig szívesen finanszírozom minden projektjét.
A szerszám
Életemben egyszer akartam nekiállni szétszedni egy elromlott konyhai robotgépet, mire ő átölelt, kivette a kezemből a csavarhúzót és azt suttogta a fülembe: „Drágám hagyd, majd én megcsinálom.” (Valóban megcsinálta.)

A kütyük
A menyasszonyomnak van műszaki érzéke, nekem nincs. A bátyja autószerelő és sokat tanult tőle, ezért ha valami elkezd zörögni a kocsimban, mindig őt kérdezem, hogy mi lehet a baja. Szimering, gyújtás, akksi: mindig jól diagnosztizál, elképesztő a csajom.
A szerelő
A feleségem a kertben volt, amikor csöngettek. Egy – ruházata alapján – szerelő állt az ajtóban, köszönt és megkérdezte, merre van a kazán. Mondtam neki, hogy azt hiszem valahol a pincében, de ki hívta és miért is jött? A szerelő azt mondta, hogy a főnökétől kapta a címet és kazánt szerelni jött. Amikor látta további értetlenségem, tapintatosan megkérdezte, hogy lehet, hogy a „partnerem” hívta őket. Ahogy a „partner” szót kimondva rám nézett láttam, hogy azt gondolja, meleg vagyok és a ház urára, a pasimra gondol. Elszégyellve magam beinvitáltam és hívtam a ház valódi urát: a feleségemet. Ő képben volt, hiszen ő jelentette be a hibát. A szerelővel pár perc alatt megbeszéltek mindent és az úr munkához is látott.
