Problémás mintákat láttál
A kettes szám – szemben az egyessel – már anyai dominanciára enged következtetni. Ez együtt jár azzal, hogy a februári születésű emberek sokszor harcban állnak az anyjukkal, de gyakori, hogy az apjuknál sem jutnak menedékhez, ugyanis az anyai dominanciának oka van.
Általában az apa vagy visszavonul a gyereknevelést illetően, vagy annyira sokat van távol, hogy egyszerűen nem tud elég időt szánni a gyermekeire. Mindez felnőttkorban is hátrányos, hiszen a kettes születésszámmal rendelkező emberek általában nagyon nehezen jutnak egyről a kettőre a kapcsolataikban. Vagy kifejezetten későn érő típusúak lesznek, vagy nem igazán tudják magukat elhelyezni a párkapcsolaton belül.
Februári születéssel még arra is nagy esélyed van, hogy a gyermekkorodban tapasztaltak annyira elrettentettek a család fogalmától, hogy nem is akarsz majd gyermeket vállalni.
Főleg azért, mert azt gondolod, nem tudod levetkőzni az örökölt mintákat, de semmiképpen nem akarod továbbadni őket. Nehezedre esik, hogy helyre tedd a nőiségedet, ugyanis vagy édesanyád mintáját örökölve kifejezetten domináns, uralkodó alkat leszel, vagy továbbra is őrzöd az áldozatszerepedet, és alárendeled magadat az életedbe érkező férfiaknak – sajnos egyik sem jelenti azt, hogy megtaláltad az arany középutat. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. szeptember 17. a numerológia szerint: beteljesülés és lezárás
A szorongásod talán nem az ellenséged: a családállítás meglepő magyarázata
Egy este összejöttünk a lakótársammal – másnap úgy tettünk, mintha semmi sem történt volna
A vegán barátnőm szerint ez az egy tévhit tartja vissza az embereket a váltástól
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






