Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / 7 jel, ami arra utal: ideje szakítani

7 jel, ami arra utal: ideje szakítani

Elmaradt beszélgetések

Az elején talán éppen a személyisége, vagy a remek humora fogott meg, de természetes jelenség, hogy amikor a kapcsolatotok egy új szintre emelkedik, a beszélgetés helyett inkább egymás testébe feledkeztek bele.

Egy hónap KonMari: mit tanultam magamról a rendrakás közben

Idővel azonban be kellene állnia az egyensúlynak. Ha ez nem következik be, és a szex közötti időszakokat tévézéssel, ne adj isten kínos csenddel vagy unott közönnyel töltitek, az nem biztos, hogy sok jót vetít előre.

Elnyomás

Van, amikor nem is kérdés, hogy ki kell-e lépned a kapcsolatból. Ha a párod agresszívan viselkedik, megpróbálja kontrollálni az életedet, számon kér, vagy helyetted hoz döntéseket, akkor ne is gondolkozz, és főleg ne várj arra, hogy majd megváltozik!

Olvass még a témában

Csodás, ha szőke hercegként a segítségedre siet, amikor baj van, de ezt ne keverd össze azzal, ha gyerekként kezd kezelni, mert könnyen átveheti az irányítást az életed fölött.

A családon belüli erőszak nem csak fizikai bántalmazást jelent – ha úgy érzed, elnyomásban érsz, azonnal lépj, és kérj segítséget, ha kell!

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Házas férfiak és a „barátság”: négy történet, ami fáj
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.