Flitterek helyett matt színű ruhák
Ha optikailag karcsúsítani szeretnéd alakodat, akkor mindenképp felejtsd el a flitteres, fidres-fodros, túlzottan mintás darabokat és törekedj az egyszerűbb fazonokra, matt színekre.
Jusson eszedbe, hogy a kevesebb néha több, ha megfelelően kombinálod a színeket és a kiegészítőket, nagyszerű lehet az összhatás.
Ezzel szemben a fényesebb anyagok, csillogó ruhák vonzzák a tekintetet és kihangsúlyozzák azt is, amit nem kellene, inkább hanyagold őket. Olvass még a témában
Megfelelő formájú és méretű melltartó
Végül itt egy apróságnak tűnő, ám semmiképp nem elhanyagolandó tanács, miszerint a karcsú hatás érdekében érdemes a megfelelő formájú és méretű melltartód hordanod.
Talán nem is gondolnád, mennyien buknak el ezen a ponton és rontják el az összhatást azzal, hogy a ruha alatt nem a megfelelő fehérneműt hordják.
Ilyenkor ugyanis a hasra terelődhet a figyelem, és pont azt nem sikerült elrejteni, amit szeretnénk.
Következő cikkünkCsizma divat: bejártuk a főváros cipőboltjait és nem hiábaMikor van csizma szezon? A nagykörúti és szinte az összes pláza cipőboltjait bejárva erre a kérdésre egészen eltérő válaszokat kaptam. Az egyik üzletben azzal vigasztaltak, hogy ne izguljak, még csak ezután fognak érkezni a szebbnél szebb, új csizmák, másutt pedig azzal fogadtak, hogy már nem jön új áru, mert lassan itt a tél.…Hétfő reggel elküldjük a hét legolvasottabb Stílus-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






