🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
4/10 A vallomás
Nem én, hanem a nővérem, aki elmenekült bántalmazó férjétől, velem és szüleinkkel nevelte a kisfiát. Az apa időnként meglátogatta az ötéves gyereket – akaratunk ellenére – és telebeszélte a fejét. Amikor a gyerek hatévesen azt mondta a bíróságon, hogy az anyja „minden nap más férfit hoz haza és iszik” láttam a nővéremen, hogy megtört és lemondott a fiáról. Tudja, hogy az apja manipulálta, hogy hazudjon, de nem tudott megbocsátani neki. A fia ma húszéves és még mindig az apjával él egy lelakott kis lakásban, mindketten alkoholisták.
5/10 Álomautó
A lányom letette a jogsit és megvettem neki azt az autót, ami a szíve vágya volt. Egyetlen dolgot kötöttem a lelkére, hogy a link pasiját ne hagyja vezetni. A srác az első héten totálkárosra törte a kocsit, de nem sérült meg, a lányom pedig nem is volt az autóban. Még nyolc éven keresztül fizettem az autó részleteit.
A fiam kábítószerfüggő és évekig éltünk úgy tinédzserkorában, hogy minden értéket elzártunk előle, mert tudtuk, hogy mindent elvisz, olcsón eladja és drogot vesz a pénzből. Számtalan sikertelen terápia után végül húszévesen eltűnt az életünkből évekre, semmit nem tudtunk róla. Amikor újra megjelent, nagyon örültünk neki, állította, hogy ezúttal komolyan gondolja a leszokást, hittünk neki. Aznap este altatót tett az italunkba, így a férjemmel végigaludtuk, amíg a barátaival kirámolták az egész házat, mindenünket elvitték. Amiért soha nem bocsátok meg, az a jegygyűrűm - amit a nagymamámtól kaptam – ezt is ellopta.