1. Fölényesen
Nagyon igazgatósági tag akart lenni az egyik pökhendi férfi kolléga. Rajta kívül ketten voltak versenyben a pozícióért és ő annyira biztos volt a győzelmében, hogy előre eldicsekedett vele, sőt, még pezsgőt is vett, hogy majd azzal ünnepeljen. 1500 emberből összesen tízen szavaztak rá. Rögtön másnap beteget jelentett és pár héttel később kilépett.
Váratlan telefonhívás forgatja fel a nyár végét: 3 csillagjegy érintett
2. A kollektíva
Nagybátyám, apám, öcsém és a szomszéd bácsi negyven perce szerelték anyám kocsiját, ami nem indult el. Megkérdeztem (akkor 13 éves kislányként), hogy van benne benzin? Forgatták a szemüket, hogy mit szólok bele. Újabb negyven perc után kiderült, hogy nem volt benne benzin.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






