Ünnepek
Minden alkalmat elrontott, amikor nélküle ünnepeltem. A szülinapomon írt egy üzenetet, hogy hányt a macska és orvoshoz kellene vinni (semmi baja nem volt az állatnak). Amikor a barátnőimmel volt zumba táborban, azt mondta, hogy kiszökött a macska és nem találja (de pont előkerült, mire hazamentem). Amikor egy díjat vettem át egy céges rendezvényen, felhívott, hogy rosszul van és ki fogja hívni magára a mentőket (semmi baja nem volt).

Támogatóan
Kinevette és leszólta a versemet, pedig amikor titokban beküldtem egy újságnak, díjat nyertem vele. Azt mondta, felesleges letennem a jogsit, de amikor fontos lett volna, nem vitt el autóval, mert „nem ért rá.” (Mérges volt, amikor végül megtanultam vezetni és vettem magamnak kocsit, mert így azzal már nem tudott szabotálni.)
Ha hét óránál többet aludtam, akkor egész nap azzal szurkálódott, hogy lusta álomszuszék vagyok, ezért még hétvégén is felhúztam hajnalra a vekkert. Amikor a cégnél magasabb pozícióba kerültem, közölte, hogy nem érdemeltem meg, csak azért sikerült, mert bejövök a főnöknek. Olvass még a témában
Tökéletes egyensúly vagy váratlan flört? Ezt tartogatja a Mérleg hava a szerelmi életedben
Nem bírom nézni a legjobb barátnőm zsíros haját – hogy hozzam szóba a témát?
A fejlődés toronyháza – te hányadik emeleten tartózkodsz?
„Sokkolt, amikor a lányom azt mondta, nem volt boldog gyerekkora” – szülőként akkor is meg kell hallgatnod, ha te másként emlékszel
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






