A szexuálpszichológusok szerint heti egy-két alkalommal ideális összebújnia a párnak, különben félő, hogy egy idő után pusztán „lakótársakká” válnak. Egy munka vagy gyerekek miatti fárasztóbb időszak alatt a heti szex-nap olykor teljesítendő kötelességnek tűnhet, de akkor is szükség van rá. Egyrészt azért, hogy a párunkat ás saját magunkat is továbbra is szexuális lényként lássuk, illetve fenntartsuk és erősítsük kettőnk között a testi kapcsolatot és összetartozást.
Az orgazmus pozitív hatásairól nem is beszélve, hiszen csökkenti a stresszt, erősíti az immunrendszert és az egekbe emeli boldogságszintünket a felszabaduló hormonoknak köszönhetően.
5/5 A menetrendszerű szex később spontán szexet eredményezhet
A heti szintű betervezett szexuális együttlétek segítenek fenntartani az érdeklődést a másik iránt és ha már nem olyan hektikus az életünk – mert nagyobbak a gyerekek, vagy már nem követel olyan sokat a munkánk – idővel a spontán szex is jó eséllyel térhet vissza a kapcsolatba.
Ha az intimitás nem maradt el a nehéz időszak alatt és a felek nem távolodtak el egymástól sem testileg, sem érzelmileg, szexuális életük szinte ugyanolyan szenvedélyes szintre érhet újra, mint amilyen a kezdetekkor volt.