Mindig van egy kifogása
Hiába tart közöttetek a viszony már hetek, sőt, hónapok óta, még mindig nem vagytok hivatalosan egy pár. Ennek ellenére épp úgy viselkedtek: randizgatni jártok, sőt, a romantikus nyaralás ötlete is felmerült már, de a pasi láthatóan mégsem szeretné hivatalosan elkötelezni magát.
Ha szóba hozod a dolgot, rögtön más dolga akad, nem ér rá beszélgetni, amikor pedig jobban belementek a témába, úgy csavarja a szavakat, hogy a végén megnyugszol, de másnap már nem tudnád felidézni, mit mondott, amivel sikerült lezárnia a párbeszédet. Lényegében azért, mert nem mondott semmit, csak elhitette veled, hogy igen.
A helyzet az, hogy nem akarja kapcsolatnak nevezni a viszonyt, mert szerinte „az mindent összezavar„, és mivel jól elvagytok így, kár lenne ehhez hozzányúlni. Olvass még a témában
Költséghatékony varázslat: 8 DIY dekorációs ötlet, amitől álomszép lesz a kerti lagzi
„Szakítás után lefeküdtem az öccsével és a bátyjával is.” Tudtam, hogy messzire mentem, amikor…
„Az önbizalomhiány, amit okozott, az életem más területére is kihatott” – Így hat a férfiakra a szexmentes házasság
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
De ez mind csak kifogás azért, hogy ne kelljen elköteleznie magát…
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




