„A túlzásba vitt dicséret az egyik legnagyobb önbizalom-gyilkos” – Ezért ne dicsérd a gyereket, ha nincs miért

Címlap / Életmód / Család / „A túlzásba vitt dicséret az egyik...

„A túlzásba vitt dicséret az egyik legnagyobb önbizalom-gyilkos” – Ezért ne dicsérd a gyereket, ha nincs miért

Az idősebb generációt nem dicsérték, a mostaniakat pedig túldicsérik szüleik, de mi az arany középút?

Rák és Skorpió: a kötelék, ami sosem szakad el teljesen

A kétélű fegyver

A méltatással csínján kell bánni, mert bizonyított, hogyha a gyereket túlméltatod az eszéért, akkor azon a területen már nem fog keményen dolgozni. Olyannyira, hogy még vissza is fejlődhet, mert nem akar újítani, fejlődni és esetlegesen kudarcot vallani, nehogy ezzel kockára tegye a már megállapított „okosságát.”

Kemény szavak, de kevés szülő gondol bele, pedig a túlzásba vitt dicséret az egyik legnagyobb önbizalom-gyilkos. Ez különösen igaz a kislányokra, akik gyakran teljesen elfordulnak a matematikától vagy olyan tantárgyaktól, amik nem mennek nekik könnyen első próbálkozásra. Inkább hagyják a fenébe az egészet, mert nem akarják elrontani „okos kislány imidzsüket.” (Ez velem is így volt a gimnáziumban, a humán tárgyakban erőfeszítés nélkül jeles voltam, a reál tárgyakat pedig teljesen feladtam ahelyett, hogy kicsit több energiát fektettem volna abba a területbe.)

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/5
Következő»
🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Anyajegy a nyakon: mit árul el rólad a helye?
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.