Életemben először kellett szembesülnöm azzal, hogy a végtelen akarásom és a maximális erőbedobásom sem elég ahhoz, hogy akárcsak felálljak az ágyból. A teljes kiszolgáltatottság állapota volt ez, amire sem egyénileg, sem generációsan nem álltam készen.
Amikor a sürgősségiről való elbocsátáskor még arra is képtelen voltam, hogy belebújjak a papucsomba és elcsoszogjak a tőlem pár centire levő tolószékig, valami végérvényesen átfordult bennem. Ma már szinte groteszk visszagondolni rá, de abban a tehetetlen pillanatban, könnyekkel a szememben ránéztem és életemben először kimondtam a szerelmemnek:
„Na, most már tényleg lehetsz a férjem!”
A női águnk elhallgatott igazságai
A kórházban persze még nem a transzgenerációs örökségeken tépelődtem, csak próbáltam magamhoz térni a sokkból. De ahogy telt az idő, megműtöttek, és a hónapok során szép lassan (legalább részben) visszanyertem a lelki-fizikai erőmet, és elkezdtem mélyebben ránézni erre az egészre – egyéni és csoportos terápiákon egyaránt. Olvass még a témában
„Pár év alatt lett dögösből öregasszony” – Férfiak brutális vallomásai a feleség öregedéséről
Ezt hozza 2026. szeptember 15. a numerológia szerint – befelé fordulás és lassítás
„Két szék közül a pad alá” – amikor szerelmi háromszöget akarsz, de nem értesz a geometriához
A barátnőim nyíltan beszélnek a plasztikai műtétjeikről, és szerintem ez jó dolog
Ekkor rajzolódott ki előttem a kristálytiszta minta: a mi családunkban a nők kivétel nélkül mindent egyedül oldottak meg.
A nagymamám korán elveszítette a férjét, így egyedül maradt három gyerekkel. Anyukám elvált, így másként, de ő is egyedül vitte a terheket. A keresztanyámnak ugyan van férje, de mivel a társa hosszú ideje ágyhoz kötött beteg, a gyakorlatban ő is egyedül mozgat mindent – és ez így volt akkor is, amikor még nem kellett róla gondoskodnia.
Látom, hogyan csapódik le ez az örökség az engem körülölelő generációkon is: van, aki a harmadik diplomájába és a hatodik szakképesítésébe menekül, miközben nem tud elköteleződni egy komoly kapcsolatban. És sajnos a sort még folytathatnám, ráadásul egy csomó korábbi mintáról bizonyosan halvány fogalmam sem lehet…
Én pedig mindezek mellett, óriási szerencsével ott voltam a csaknem két évtizedes, boldog kapcsolatomban, és a töréspontomig nem mertem kimondani: nem kell mindent egyedül elbírnom. Megengedhetem magamnak, hogy gyenge legyek, hogy elhagyjam magam, hogy a legrosszabb formámat hozzam, mert van mellettem valaki, aki megtart – van, aki viszi helyettem a terheket.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
