Véleménycikk: Schuszter Borka
Nem tudom, miért – pontosabban tudom, a patriarchátus miatt, csak azt nem tudom, ennek mivel igazoljuk még mindig a létezését magunk előtt – él egy hierarchia a fejünkben arról, hogy melyik hobbi „ér valamit”, és melyik csak időtöltés. És valahogy feltűnően gyakran alakul úgy, hogy amit inkább férfiak csinálnak a szabadidejükben, az izgalmas, technikás, sőt akár hasznos. Amit nők, az meg „kedves”, „aranyos”, de nem igazán komoly.
Mintha a hobbi értékét nem az határozná meg, hogy mit ad az embernek, hanem az, hogy ki csinálja
Pedig ha egy pillanatra félretesszük az előfeltevéseket, elég gyorsan kiderül, hogy ez a különbségtétel nem áll meg. Egy drónt röptetni nem „értelmesebb” tevékenység, mint lakberendezni. Egyik sem menti meg a világot, egyik sem feltétlenül produktív a szó klasszikus értelmében. És mégis: az előbbire hajlamosak vagyunk úgy nézni, mint valami technikai, ügyességet igénylő dologra, az utóbbira meg úgy, mintha az másból sem állna, csak párnarendezgetésből. Holott mindkét dolognak egész komoly tudománya van.
De az, hogy egy hobbi valójában mekkora értéket hordoz, vagy mekkora tudás szükséges hozzá, persze teljesen mindegy, hiszen a pozicionálása igazából nem a tevékenységekről szól, hanem arról, hogy mit társítunk hozzá. Olvass még a témában
A férfiak hobbijait gyakran körüllengi egyfajta „komolyság”. Könnyen válnak belőlük projektek, rendszerek, versenyek. Egy egyszerű érdeklődésből hamar teljesítmény lesz: mérhető eredményekkel, fejlődési ívvel, közösséggel, ahol össze lehet hasonlítani, ki hol tart.
A nők hobbijai ezzel szemben sokszor megmaradnak a „csinálom, mert jól esik” kategóriában – ami egyébként teljesen rendben van, csak épp emiatt hajlamosak vagyunk kevésbé komolyan venni őket. Mintha az, hogy valami nem akar több lenni önmagánál, automatikusan azt is jelentené, hogy akkor kevesebb.
Pedig ha őszinte vagyok, számomra pont ez az egyik legfurcsább az egészben: miért kell egy hobbinak „hasznosnak” lennie? Miért kell igazolnia a létjogosultságát? Ha valami kikapcsol, feltölt, örömet ad, az nem elég?
Úgy tűnik, a férfiaknak nem – és nem elég az sem, hogy a hobbijuk mérhető, összevethető és számszerűsíthető legyen. Kell nekik az is, hogy fontosabb legyen – vagy legalábbis ezt gondolhassák – annál, amit a nők csinálnak.
Közben pedig ott van egy másik párhuzam, ami ugyanezt a logikát követi: a hagyományosan „férfi” és „női” tudások megítélése. Egy autó kereket kicserélni például sokak szemében egy komoly, praktikus skill. És valóban az. De vajon tényleg bonyolultabb, mint megvarrni egy kiszakadt nadrágot? Vagy csak máshogy tekintünk rá?
Ez egy kollektív berögződés
Az egyiknél olaj, szerszámok, fizikai erő – a másiknál tű, cérna, kézügyesség. Mégis az előbbit könnyebben soroljuk a „hasznos” kategóriába, az utóbbit pedig hajlamosak vagyunk elbagatellizálni. Nem azért, mert objektíven nagyobb a különbség, hanem mert társadalomként így tanultuk meg.
Talán pont itt lenne ideje újragondolni ezt az egészet. Nem azért, hogy a nők hobbijait is „komolyabbá” tegyük, hanem azért, hogy végre a helyén kezeljük a dolgokat. Mert amíg automatikusan értékesebbnek tartjuk azt, ami egy férfi csinál, csak azért, mert férfi csinálja, addig nem csak a hobbikat kategorizáljuk, hanem az embereket is. És közben pont azt a lényeget veszítjük el, amiért ezek a tevékenységek léteznek: hogy egy kicsit kiszakadjunk abból, hogy mindent értékelnünk, mérnünk és rangsorolnunk kell, és hogy nőként magyarázattal tartozunk azért, hogy mi is létezünk, és élvezzük az életet.
