Egy kis kedvességet is nagyon tudnak értékelni a teremtés koronái.
Étel a léleknek
Nyolc évvel ezelőtt volt egy nagyon csúnya szakításom, ami borzasztóan megviselt. A következő két hónapom pocsék volt, minden nap sírtam. A liftben az új szomszédlány megkérdezte, jól vagyok-e. Csak pislogtam rá, nem értettem, mire gondol. Azt mondta, két hónapja költözött ide és észrevette, hogy sokat fogytam. Csak annyit mormoltam, hogy mostanában nem eszem rendesen és elköszöntünk, amikor kiszálltam az emeletemen. Másnap bekopogott egy tányér étellel, ő főzte. Aztán a következő, majd az azutáni napon is hozott nekem enni. A következő alkalommal megkérdeztem, hogy elvihetem-e vacsorázni, de leállított. Nem háborodott fel, csak kedvesen közölte, hogy van barátja és azért hozza az ételt mert látja, hogy nem vagyok jól. Megköszöntem neki. Még heteken keresztül etetett, amíg tényleg rendbe nem jöttem. Azóta is barátok vagyunk, az esküvőmre is meghívtam tavaly.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






