Empátia
A régi felettesem megértő volt velem, de nyugdíjba ment és jött a helyére egy ifjú titán, akit nem érdekelt, hogy beteg a gyerek vagy iskolaszünet van: amint tudott, megszabadult tőlem és egy fiatal hajadonnal helyettesített, akit bármikor el tudott érni és mindig be tudott rángatni.
Egy üzenet a mosdó szélén: így derült ki az igazság a nyaraláson
Fél lábbal
Kompetitív szférában dolgozom és láttam, hogyan feneklik meg azoknak a tehetséges és keményen dolgozó kolléganőimnek a karrierje, akik gyereket vállaltak. És én emiatt nem hagytam abba a munkát teljesen, hanem „fél lábbal” benne maradtam a cégben, részmunkaidőben. Három héttel szülés után már újra dolgoztam: otthonról, négy órában. Heti két napon anyám jött át, három napon pedig bébiszittert fogadtam. Sokan néztek rám furcsán emiatt, de ezt kellett tennem annak érdekében, hogy ne essek ki teljesen a körforgásból és ne kelljen újra a nulláról kezdenem, amikor visszatértem főmunkaidősként.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






