Szundi
Minden vita után kibékültünk az ágyban. Nem szexre gondolok, hanem arra, hogy bármennyire is haragudtunk egymásra, amikor lefeküdtünk, egy idő után valamelyikünk hozzábújt a másikhoz.
És hozzányomtam a lábamat az övéhez, vagy ő átnyúlt és megérintette a hátam – a lényeg, hogy akkor tudtuk, hogy minden rendben van.
Egyszer viszont úgy összevesztünk, hogy közölte, a kanapén alszik, én pedig helyeseltem. Ez a következő hónapokban egyre többször fordult elő, és a végén már egyértelmű volt, hogy külön alszunk. És én jobban is aludtam így. Olvass még a témában
„Az első randiról még sírva jöttem el, idén 10 éve leszünk házasok” – Kapcsolatok, amik reménytelenül indultak, mégis sikersztorik lettek
Közel sem volt hagyományos, de nem kérhettem volna ennél csodálatosabb lánybúcsút
„Nem hittem el, mit látok a hekk fölött” – A legaranyosabb lánykérős sztorik
Azért nem szexel veled a nőd, mert… – Top 10 ok férfiaktól férfiaknak
Akkor tudtam, hogy ez a házasság már nem menthető.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






