Álláskeresés előtt ajánlatos kicsit „kitakarítani” a közösségi oldalainkat, hiszen a munkáltatók 70 százaléka bizonyítottan lecsekkol, mielőtt behívna interjúra. Mivel a „millenial”, azaz a századfordulós korosztály főként az Instagramon van jelen, ezért érdemes azzal kezdenünk. Hacsak nem privát a profilod, számíts rá, hogy leendő, vagy akár mostani munkaadód látni fogja, és nem mindegy, hogy az oldalad milyen képet mutat rólad. Ha úgy ítélik meg a posztjaid alapján, hogy személyiséged nem illik a cég arculatába, fel sem vesznek, ezért érdemes megfontoltan használni a közösségi médiát. A legjobb megoldás, ha önmagad maradsz, de közben odafigyelsz az alábbi öt dologra.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Káromkodás
A trágár beszéd élőben is visszatetsző lehet, írásban pedig pláne rosszul mutat.
A csúnya szavak gyakori használata azt eredményezheti, hogy kollégáid vagy főnökeid kevésbé intelligensnek, vagyis mondjuk ki, primitívnek fognak tartani.
Azonban nemcsak a káromkodásra kell odafigyelned, hanem arra is, hogy előző munkaadóidról ne írj elmarasztaló dolgokat, illetve semmiképpen ne ossz meg cégekről bizalmas információkat.