Mentegetőzés: ne tedd
Ami történt, megtörtént, teljesen felesleges miatta szabadkoznod.
Nem kell hosszasan fejtegetned, hogy te nem szoktál csak úgy akárkivel lefeküdni, nem is érted, mi volt veled – azt főleg ne mondd, hogy minden bizonnyal sokat ittál! (Ebből nem arra fog következtetni, hogy nem vagy könnyen kapható, hanem arra, hogy hibának érzed a történteket, főleg nappali fényviszonyok mellett.)
Ne gondold azt sem, hogy bármi magától értetődik egyetlen éjszaka után, tehát egyáltalán nem számítotok egy párnak csak azért, mert lefeküdtetek egymással. Olvass még a témában
„Elutaztam volna egy hétvégére a csajokkal, de a férjem képtelen volt megugrani a feladatokat” – A feleség nem válni akar, hanem visszakapni egy kicsit az életéből
„A házasságomnak vége volt, mielőtt elkezdődött” – Mi történt, amikor rájöttél, hogy nem olyan ember, mint akihez hozzámentél?
Újramelegítve csak a káposzta jó? Nők, akik végül egy exük mellett kötöttek ki
„Mi bajod? Semmi.” Női szokások, amik joggal idegesítik a férfiakat
Nem ez a döntő pont, főleg nem akkor, ha tényleg szinte első pillantásra az ágyban kötöttetek ki.
Továbbra is önálló egységként kell magatokat kezelned, hiszen, ha az ezt megelőző órákban ez nem sikerült, most kell nekilátnotok ismerkedni – feltéve persze, hogy kölcsönösen többet szeretnétek.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






