Idén különösen nagy hangsúlyt fektetnek a nőkre, azon belül is a fiatal lányokra és a munkaerőpiacra visszatérni igyekvő kisgyermekes anyukákra.
Korábban is voltak már kezdeményezések, ám az idei ígérkezik az első olyan börzének, amely szervezése során már tudatosan foglalkoztak a női karrierút felfedezésével és támogatásával. Elszánták magukat, hogy megmutatják, nőként is lehet boldogulni és nagyon szép eredményeket elérni.
Idén először gyermekmegőrző és játékkuckó Olvass még a témában
Ez a 4 csillagjegy állandóan kételkedik a szakmai útjában – íme, az okok
„Pékségem van, állandóan izzadt lisztes vagyok” – Mi az a szakma, amit idealizálunk, pedig nem is élvezetes?
Mit csinál a világ legszegényebb államfője? José Mujica elképesztően sok nemes tettet vitt véghez
Így hozza közelebb számunkra Kriszta, a Banyaerdő tulajdonosa az erdei gombák világát
Az időzítés nem véletlen. Nagyon sok cég látja már, hogy verseny van a szakképzett, jól kvalifikált munkavállalóért, s az is fontossá vált, hogy mit tudnak az állásajánlaton túl nyújtani. Ilyen a munka-magánélet egyensúly lehetőségének biztosítása, amely valljuk be, legtöbb esetben a nők életében merül fel kihívásként. Ezek a cégek tehát igyekeznek azt kommunikálni, hogy családbarátak, támogatják a kisgyermekes szülőket, ez ma már egyértelműen az ő érdekük is.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




