Véleménycikk: Schuszter Borka
Idén nyáron először sátrazni mentünk a lányommal. Egy ideje már mondogatta, hogy mennyire szeretné kipróbálni, milyen sátorban aludni, és őszintén szólva ezen nem is lepődtem meg. Valószínűleg a legtöbb kisgyereknek van valami különösen izgalmas abban, hogy egy kicsi sátorban alszik, erdő veszi körül, este zseblámpával mászkál, reggel pedig gyakorlatilag a hálózsákból kilépve máris a természet közepén találja magát.
A képek alapján tényleg tökéletes kalandnak tűnik, és miután mi, ha nem is nagy kempingezők, de gyakorlott fesztiválon sátrazók vagyunk, úgy döntöttünk, idén adunk egy esélyt a dolognak.
Feledhetetlen élmény volt. Meg közben egy kicsit teljes idegrendszeri hadgyakorlat is.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha a gyerek nagyon szeretne valamit, akkor természetesen jól is fogja érezni magát közben. Ha valami kaland, új élmény, különleges program, akkor majd élvezi minden percét. A valóság viszont ennél jóval bonyolultabb – és ezzel talán már minden szülő találkozott. Olvass még a témában
Ami egy gyereknek kaland, az közben kiszakadás is a megszokott világból. Nincs ott a saját ágya, a megszokott reggeli rutin, ugyanazok az esti körök, ugyanaz a környezet, amiről pontosan tudja, hogy mi fog történni benne. Hirtelen minden más. Más hangok, más szagok, más fények, más szabályok, más helyen kell enni, aludni, fogat mosni és egyáltalán létezni.
És attól még, hogy közben boldog, izgatott és lelkes, ugyanúgy elfáradhat benne. Ezt mi is megtapasztaltuk.
Végül nem a sátor felállítása jelentette a kihívást, és még csak nem is az, hogyan oldjuk meg a tisztálkodást, vagy hogy mit kezdjünk azzal, ha éjszaka furcsa hangokat hallunk. Hanem az, hogy hogyan menedzseljük az érzelmileg teljesen telítődött gyereket, akinek néha egy apróság is elég ahhoz, hogy kiboruljon.
Volt nevetés, lelkesedés, csodálkozás, aztán hirtelen sírás vagy összeomlás látszólag jelentéktelen dolgok miatt. Aztán megint nevetés. És ezek valójában egyáltalán nem zárják ki egymást.
Szerintem ez az, amit felnőttként könnyű félreérteni. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha valaki jól érzi magát, akkor nem lehet közben túlterhelt. Pedig egy gyereknek egy különleges élmény pontosan azért is lehet nehéz, mert olyan intenzív.
A lányom például imádta az éjszakai sétánkat a Duna-parton. Imádta, hogy este még kint vagyunk, amikor már sötét van, és együtt nézzük a vizet. Reggel a sátorból kilépve megláttunk egy mókust, és ez gyakorlatilag azonnal megérte az egész előző napi nyűglődést. Mindenhol madarak voltak körülöttünk, és órákig himbálózhatott a hammockban.
Biztos vagyok benne, hogy neki ezek maradandó emlékek lesznek
És talán közben arra is emlékszik majd, hogy volt olyan pillanat, amikor elege lett. Hogy elfáradt. Hogy sírt. Hogy valami nem úgy alakult, ahogy szerette volna.
Szerintem ez sem baj.
Nem gondolom, hogy egy gyereknek minden élményt végig kell élveznie ahhoz, hogy jó élmény legyen.
Sőt, talán fontos megtapasztalni azt is, hogy lehetünk egyszerre lelkesek és fáradtak, boldogok és nyűgösek. Lehet valamit nagyon szeretni, miközben meg is kell dolgoznunk érte.
Ami pedig minket, felnőtteket illet, arról talán beszéljen inkább az a tény, hogy a hazaérkezésünk utáni napon összevesztünk. Elég rendesen. Este aztán kibékültünk, de amikor megpróbáltuk megfejteni, min is vesztünk össze valójában, egyikünk sem tudta megmondani. Ha ez nem mondja el, hogy mennyire voltunk mentálisan kimerülve, akkor nem tudom, mi. De végül is lehoztuk együtt a családi sátrazást, átsegítettük az új, izgalmas élményen a gyereket, és végül mi, felnőttek is megnyugodtunk.
És amikor néhány nap elteltével visszagondoltunk arra, milyen volt egy sátorban, az erdő ölelésében ébredni, már pontosan tudtuk: jövőre újra megyünk.
🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
