Vajon meddig érdemes ragaszkodni, ellenállni, megjavítani, maradni?
Az emberi kapcsolatok sokrétű minősége egészen élesen bontakozik ki mostanában előttem. Ami egyébként sokszor kifejezetten ijesztő, ugyanakkor rengeteget tanulok belőle, és tükröt is tartanak. Újratanulom magam egy csomó mindenben.
Látom és megismerhetem, hogy mik azok a dinamikák, amikbe én is szívesen belehelyezkednék, melyek azok az energiák, amikben és amikkel létezni szeretnék. Azért is foglalkoztat különösen ez a téma, mert egyre többször tapasztalom, hogy azzal, hogy egy másik élet vagy annak megalkotása mellett döntöttem, a hozzám közelállók egészen máshogyan viszonyulnak hozzám. Olvass még a témában
Milyen gyakran telefonálsz a barátaiddal? Az orvosok szerint ezért lenne rá szükséged
„A kolléganőm kedves volt és rájöttem, hogy a csajom toxikus” – Férfiak, mikor jöttetek rá, hogy nem boldog kapcsolatban éltek?
Már nem tör össze a kritika, de nem volt mindig így
Szégyellem, de titkolom a párom elől, hogy néha még mindig rágyújtok
Új Alexa
Azt érzem, hogy a legtöbben még szorosabban kapcsolódnának hozzám, de közben neheztelnek is, ha nem tudok magamból annyit adni, amennyire ők igényt tartanának. Nem időben vagy gyakoriságban, még csak nem is energiában, hanem történetek szintjén.
Azt hiszem, szeretnék megérteni, miért más ez az Alexa, mint nyolc hónappal ezelőtt. Egészen más, és nem csak más, hanem bizonyos értelemben fáradt is. Nincs ereje elmesélni a történetét mindenkinek, aki érdeklődik.
Nehéz ez, mert fontosak számomra, főleg azok, akik akár húsz éve az életem részét képezik, de nem tudom és nem is akarom átlépni a határaimat. Így viszont azt közvetítik, hogy nem kellek eléggé.
Tükör
Érdekes kérdés, hogy a saját döntéseiddel, nehézségeiddel és küzdelmeiddel vagy éppen örömeiddel mennyire bizonytalanítasz el másokat a saját életükkel kapcsolatban? És miközben nagy viharokkal szembesülnek, oda is elérkeznek, hogy nekik is döntést kellene hozni, ami rettenetesen nehéz.
Akár tanácsot is kérnek, viszont az sem kell eléggé feltétlenül, mert az gyakran kényelmetlen, fájó. Tudom, nekem is az volt. Mellesleg nem is szívesen alkotok véleményt, mert bár könnyen bele tudok helyezkedni abba, amit mások élnek, és az ítélkezésmentes életre törekszem, nem gondolom, hogy semlegesek lehetnek a meglátásaim.
A másik pedig, hogy leginkább azzal tudok segíteni, amit én megtettem, megléptem.
Az az én álláspontom: kiléptem a megszokottból akkor is, ha mindent nulláztam.
Megromlott viszonyok
Azon is gyakran elgondolkodom, vajon mennyire szabotáljuk saját magunkat és a kapcsolatainkat? A korosztályomban és a picit idősebbek körében gyakran tapasztalom, hogy extrém módon vágynak a minőségibb kapcsolódásokra.
Rengetegen élnek nehéz, érzelmileg bántalmazó, túlhordott házasságban is. Naponta hallgatom a panaszkodást, a hezitálást, az elköteleződésbe való belerokkanást. Ugyanakkor látom azt is, hogy mennyire mélyek a sebek.
De a párok, házastársak már nem kellenek egymásnak eléggé, hiányzik a kölcsönös tisztelet, a megbecsülés, és egészen elképesztő módon fordulnak egymás és maguk ellen.
Közös a felelősség
Két ember kapcsolata két ember felelőssége. Mindkét félnek joga és kötelessége a visszajelzés kérése és adása az együttlét bármely szakaszában. Ebbe a lezárás is beletartozik.
Aki nem adja meg a lehetőséget az átgondolásra, az újbóli építkezésre, netán a lezárásra, az nem akar szembesülni a saját felelősségével.
Biztonságos a megszokott helyett
Látva ezeket a viszonyokat, egyre inkább azt érzem, jól döntöttem. Nem szeretném az életem második felét úgy leélni, hogy a kényelmeset, a megszokottat, az ismerős helyzetet választom ahelyett, hogy egy emelő, támogató, érzelmileg elérhető, biztonságosan kötődő, elfogadó társam legyen, és én is az lehessek mellette.
Ugyanez igaz a barátaimra is. Aki nem tud velem jönni az úton, ítélkezik, eltűnik, támad vagy ignorál, ha valami nem tetszik neki, sőt, nem is kommunikál, az lehet, hogy nekem nem kell eléggé.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
