Vannak tanítások, amiket nem könyvekből vagy életvezetési tanácsokból kapunk, hanem egyenesen az élettől – egészen kicsi, szőrös tanítókon keresztül. Számomra ilyen tanító Nina, a hét éves törpe tacskóm, aki nemcsak a családunk része, hanem egy olyan tükör is, amelyben nap mint nap jobban látom önmagam. A közös éveink alatt észrevétlenül lettem türelmesebb, figyelmesebb és sokkal inkább jelenlévő.
Az új családtag, aki mindent megváltoztatott
Amikor hazahoztuk Ninát, még annyira pici volt, hogy szinte elveszett a házban. Minden új volt számára, és minden pillanat egy kis kalandot rejtett. Az első reggel jól ránk is ijesztett: nem volt a kis fekhelyénél, és a környékén sem találtuk. Végül a szennyeskosárban leltünk rá, az tetszett meg neki a legjobban.
Nem haragudtunk rá. Nem is lehetett. Inkább nevettünk, és közben elkezdtem érezni azt a fajta elfogadást, ami később a türelemhez való hozzáállásom alapja lett. Olvass még a témában
Igazi tacskó
Nina ma már hét éves, és teljes mértékben jellemző rá a törpe tacskók különleges személyisége. Hangos, határozott, és mind a mai napig erősen őrzi a „területét.” Ha más kutyát lát, vagy ha valami nem tetszik neki, azonnal jelez – sokszor már jóval azelőtt, hogy bármi történne.
Ez a fajta intenzitás eleinte próbára tett. Olykor álmatlan éjszakákhoz is vezetett, mondjuk amikor kikérezkedett az udvarra, és hamarosan egy éjjeli „sünvadászat” közepén találtam vele magam. Meg kellett tanulnom, hogy nem elég rászólni vagy gyorsan csitítani – ő mindig figyel, érzékel, reagál. És csak akkor kapcsolódik igazán, ha időt, türelmet és következetes szeretetet kap.
A türelem, amit nem lehet siettetni
Nina megtanította nekem, hogy a türelem nem egy döntés, amit egyszer meghozunk, hanem egy folyamat. A nevelésében minden apró eredmény mögött ott van a közösen eltöltött idő, a játék, a sok-sok ismétlés és a figyelem.
Az állatorvosi rendelő például a mai napig „kritikus pont”, hiába nagyon kedves az állatorvosunk. Ilyenkor mindig emlékeztetem magam arra, hogy én sem szeretek orvoshoz járni, és ezek a helyzetek a kiskutyám számára is ugyanúgy stresszforrást és bizonytalanságot jelenthetnek.
Érdekes, hogy miközben az élet más területein néha még ma is türelmetlen tudok lenni – például, ha hosszasan kell várakoznom –, Ninával egészen más a helyzet. Ha róla van szó, sokkal nyugodtabb vagyok.
Bármennyit várnék vele, bármeddig cipelgetném, ha fáradt vagy bizonytalan.
És ez a különbség lassan érezhető lett a mindennapjaimban is: egyre többször veszem észre, hogy már nem reagálok olyan hevesen, mint régen.
A közös séták mindig sokat jelentenek
A közös séták, kirándulások a kedvenc programjaink. Nina ilyenkor a legboldogabb, én pedig közben újra és újra tanulom, mit jelent jelen lenni. Nincs telefon, nincs rohanás – csak az ő apró léptei, a kíváncsisága és az a felhőtlen boldogság, ami minden alkalommal tükröződik a viselkedésén, akárhányszor csak útnak indulunk.
Egy észrevétlen változás története
Nem egyik napról a másikra lettem türelmesebb. Nem volt nagy felismerés vagy drámai pillanat. De ott volt és van egy hosszú, csendes tanulási folyamat, amit Nina jelenléte hozott az életembe.
Mára megtanultam, hogy a türelmem olyan kapcsolatokon keresztül formálódik a legjobban, amelyeknél igazán számít a szeretet és a figyelem.
Nina, aki csendben formálta át az életemet
Nina nemcsak egy kiskutya az életemben. Ő egy tanító, egy társ, és egy olyan kis családtag, aki nap mint nap emlékeztet arra, hogy a szeretethez idő kell, és hogy az igazi változás sokszor észrevétlenül történik meg.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
