Véleménycikk: Schuszter Borka
Persze nem rosszindulatból. Éppen ellenkezőleg. A legtöbben féltettek. Biztonságot akartak nekem. A saját tapasztalataikból indultak ki, vagy egyszerűen csak aggódtak, hogy csalódni fogok.
Mégis, ha akkor hallgatok rájuk, egészen más ember lennék ma, és egészen máshol tartanék az életemben.
Amikor eldöntöttem, hogy otthagyom a stabil, kiszámítható munkahelyemet, sokan azt mondták, hogy felelőtlen vagyok. Olvass még a témában
„Akkor vettem először komolyan a panaszkodását” – Férfiak, mi történt, amikor a feleség levette a jegygyűrűt?
Eltelt egy nap úgy, hogy senkivel nem beszéltem – és meglepően jól esett
Spórolásra születtél vagy luxusfüggő vagy? Válaszolj erre a 16 kérdésre és kiderül az igazság!
„Ha nekem van hobbim: rossz anya vagyok, de ha a férjemnek, akkor ő a szenvedélyének él” – Kettős mérce a nemek között
Hiszen volt biztos fizetésem, kiszámítható napirendem, olyan állásom, amire sokan vágynának. Én pedig mindezt fel akartam adni azért, hogy szabadúszó legyek.
És emellett nem nagyon volt más érvem azon kívül, hogy hiányzik a szabadság. A legtöbbeknek ez talán kevés lett volna – nekem elég. Pedig közben tudtam és értettem, hogy mások aggodalmának nagyon is van alapja.
Mi lesz, ha nem lesz elég munkád? Mi lesz, ha nem tudsz megélni belőle? Mi lesz, ha vissza kell menned alkalmazottnak?
Ezek teljesen jogos kérdések voltak. Én is feltettem magamnak mindet.
Mégis úgy éreztem, hogy a bizonytalanság kevésbé ijesztő, mint az a gondolat, hogy soha nem adtam esélyt annak az életnek, amire valójában vágytam.
Ma pedig visszanézve egy pillanatig sem bánom ezt a döntést
Sokkal boldogabban élek. Sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. Szeretem a munkámat, szeretem a szabadságot, amit ad, és olyan lehetőségek találtak meg az elmúlt években, amelyek biztosan nem találtak volna rám, ha maradok az irodai munkámnál.
Ugyanez igaz a párkapcsolatomra is.
Nem egyszer kaptam meg azt, hogy túl különbözőek vagyunk. Hogy ez így hosszú távon nem fog működni, hogy túl sok munkát kellene tenni bele. És valóban volt benne munka.
De valahogy soha nem éreztem azt, hogy ez önmagában rossz lenne.
Egyszerűen csak egyre jobban megismertük egymást, megtanultunk vitázni, bocsánatot kérni, alkalmazkodni, és közben valahogy minden évvel közelebb kerültünk egymáshoz. Nem hiszem, hogy minden kapcsolat megéri azt a fajta melót, amit nekünk ebbe tenni kellett, de egyértelműen úgy érzem, hogy a mi szerelmünk megérte. De ezt senki sem tudhatta, hiszen senki sem érezte, amit érzünk – csak ő és én.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
