A mai fiatalok: lusták vagy csak másképp látják az élet értelmét?

Címlap / Életmód / Lélek / A mai fiatalok: lusták vagy csak...

A mai fiatalok: lusták vagy csak másképp látják az élet értelmét?

A nyolcvanas évek legvégén születtem, pont azon a furcsa határon, ahol az analóg gyerekkor utolsó pillanatai találkoztak a digitális robbanással.

6 csillagjegy páros, akik nehezen bírják ki egymást

Szinte a sejtjeimben érzem a szüleimtől örökölt „nyomni kell, amíg bírod” mentalitást, miközben itt állok az Alfa-generációs gyerekem mellett, és próbálom megfejteni az élete kódját. Én még abban nőttem fel, hogy ha el akarok érni valamit, abba minimum bele kell dögleni, és az áldozatvállalás az alapfelszereltség része, mert „majd egyszer jó lesz, hogy számíthattak rád”. A gyerekem viszont egy teljesen más belső iránytűt követ: néha bosszant a velem szemben tanúsított magabiztossága, néha viszont elgondolkodtat – és bevallom, ez utóbbi a gyakoribb.

Középkorú nő stresszesen, fáradtan ül az irodában és dolgozik a laptopján

Nem elromlottak, csak más válaszaik vannak

Még én sem érzem magam őskövületnek, de néha nagyon nehéz azonosulnom azzal a mentalitással, amit az Alfák és a Z-generációs fiatalok képviselnek. Még úgy is, hogy tisztában vagyok azzal, hogy nem „romlottak el”, egyszerűen csak zsigerből alkalmazkodtak ehhez a felfordult valósághoz. Persze én is ismerek olyanokat, akik csak kényelmesen élvezik a szüleik munkájának gyümölcsét – és azt látom, hogy ezzel a ténnyel a korombeliek és a nálam idősebbek szörnyen nehezen tudnak megbirkózni. A fiatalok többségében mégsem lustaságot, hanem elképesztő tudatosságot látok. Ahogy Steigervald Krisztián is hangsúlyozza: ez a generáció nem jobb vagy rosszabb nálunk, egyszerűen csak más. De ez a másság néha akkora szakadékot jelent, hogy anyaként minden türelmemre szükségem van, mire rájövök, mi mozgatja a gyermekemet valójában.

Olvass még a témában

Tinédzser mobilozik otthon fekve

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/4
Következő»
✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Pixie frizura 60 felett: kinek áll jól és hogyan kérd a fodrásznál
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.