Minden ember veszít bizalmat: hol többet, hol kevesebbet, hol szándékos, hol rajtunk kívül álló ok miatt, hiszen nem tudunk teljesen tisztán élni. És igen, néha lebukunk. Ez egy általános, hétköznapi dolog. Ami nem baj.
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Csendes bélgyulladás: 7 testi jel, amit érdemes komolyan venni
1/5 A káros „bizalom” ideológia
Viszont az ideológia, amit a bizalom fogalma köré épített hangzatos szólamok inkább károsak, mint egészségesek. Nézzük kicsit más szemmel.
A bizalomvesztést végleges, soha helyre nem hozható dologként kezeljük, szélsőségesen, drámaian. Valljuk be, ez a kamaszok műfaja, nem egy felnőtt gondolkodású emberé.
Úgy gondolkozunk, hogy ha kijelentjük azt, hogy nálunk a bizalmat könnyen el lehet veszíteni, mert mi annyira nagy értéknek, életformánknak tartjuk, hogy zéró a tolerancia, akkor mi egyenes emberek, azaz megbízhatóak vagyunk. Tehát pozitív lesz megítélésünk, méghozzá annyira, mintha az kőbe lenne vésve.
A bizalom korunk „szent tehene”, túl nagy jelentőséget tulajdonítunk neki – főleg akkor, ha nem mi veszítjük el másoknál a bizalmat, hanem más veszíti el azt nálunk. Szinte nincs bocsánat.
2/5 Felesleges szólamok a bizalomról
Ezek a közhelyek igen drámaiak, úgymint: ha a bizalmat elveszítette valaki nálunk, akkor azt nehéz visszaszerezni, egy rossz lépés az életben és el is veszíted, törékeny kincs, stb.
Így azt sugalljuk, hogy ne is kezdjen neki a másik ember a hiba korrigálásának, mert az szinte reménytelen. Nem bátorítjuk őt, hogy „emberebb”, jobb ember legyen, hanem megbélyegezzük.
Hogyan álljon neki ilyen „lehetetlen” kondíciókkal, a biztos kudarcot előrevetítve a hibás fél a hiba kijavításának?
A bizalom oda-vissza ható dolog, kétirányú, annak hiánya mindkét felet egyaránt nyomasztja. Azt is, akiben nem bíznak, azt is, aki nem bízik.
A másik ember rossz hozzáállását csak azzal lehet javítani, ha bizalmat előlegezünk neki, bátorítjuk, hogy „fog ez menni”. Tehát, sokkal életszerűbb az a mondás, hogy a gyanú megbetegít, a bizalom meggyógyít.
A bizalom kiépítése tettekkel és gesztusokkal történik, melyek szintén egyéni elbírálás alapján kerülnek mérlegre.
A bizalom egy igen szubjektív érzés, hiszen a tett, amivel elveszíthetjük a bizalmat, saját etikai normáink szerint – ami mindenkinél kicsit más, addigi életének tapasztalatai alapján – kerül mérlegre.
Ennek alapján döntjük el azt, hogy nagy vagy kicsi bizalomvesztésről van szó. A bizalom elvesztése csalódással, veszteségérzéssel jár, ezért fáj annyira.
A bizalom nem szabad, hogy kegy legyen, hiszen ha bízunk, azzal nem a másik emberrel teszünk jót, hanem saját magunkkal. A mi, saját életünk működéséhez szükséges az, hogy megadjuk másoknak a bizalmat.
Képtelenség nélküle bármilyen emberi kapcsolatot kilépíteni. Aki nem bízik, az elszigetelődik.