Nem mondom, a lányom tett már fel olyan kérdéseket – Hol van a kígyónak a nyaka? Miért kék a zsiráf nyelve? Honnan tudjuk, hogy az űr végtelen, és nem csak nem értünk még a végére? – amikre egyetlen szülői szakkönyv elolvasása sem készíthetett volna fel.
Vannak azonban a mókás kérdéseknél sokkal súlyosabb témák is, aminek az átbeszélésére tudatosan készültem, mert biztos voltam benne, hogy amit ezekről mondok, egy életre meghatározhatják a lányom önmagához való viszonyát. Ezek például a testsúly, a bőrápolás és a párkapcsolatok témáját.
Mindhárom olyan sűrű, érzékeny téma, amelyhez a társadalom általában erős elvárásokat, ítéleteket és szégyenalapú üzeneteket társít. Pontosan ezért gondolom azt, hogy ha én nem beszélek róla a lányommal tudatosan, egészségről és önértékelésről szóló keretben, akkor majd valaki más fog – és nem biztos, hogy úgy, ahogyan neki jó lenne. Olvass még a témában
Miért várunk felnőttként még mindig engedélyt a szüleinktől, hogy a saját életünket éljük?
Én az anyám sikerprojektje voltam – a gyerekemre már nem akarom rátenni ezt a nyomást
Ezt hozza 2026. szeptember 29. a numerológia szerint: kreativitás és önkifejezés
Ez az egy dolog különösen fontos neked a szerelemben a csillagjegyed szerint
Számomra az első és legfontosabb alapelv: sem a testsúly, sem a bőr, sem a párkapcsolatok kérdése nem lehet szégyenről vagy megfelelési kényszerről szóló téma.
A szégyen ugyanis nem motivál egészséges változásra – csak bűntudatra, szorongásra és elfojtásra.
A célom az, hogy a lányom olyan kapcsolatot alakítson ki a testével, amelyben érzi: ez a test az övé, és ő felel érte. Nem azért tornázunk, eszünk zöldséget vagy mosunk arcot, mert „kell”, vagy mert „muszáj megfelelni”, hanem azért, mert a testünk egész életünkön át a társunk. Megérdemli, hogy vigyázzunk rá, és mi is megérdemeljük, hogy jól érezzük magunkat benne.
A testsúlyról
A testsúly kapcsán például soha nem „hízásról” vagy „fogyásról” beszélek neki. Inkább arról, hogy mennyire erős, hogy mennyi energiája van, hogy milyen ügyesen tud futni, ugrani vagy biciklizni. A hangsúlyt mindig a test teljesítményére, működésére és egészségére helyezem – nem a méretére.
Ha pedig valamelyik iskolatársa megjegyzést tesz valakinek a külsejére, megbeszéljük, hogy mások teste nem minősítés tárgya, és a világ természetes része, hogy az embereknek különböző formái, méretei vannak, és mindenki más, de senki sem jobb vagy rosszabb.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






