Őszintén hittem azt, hogy mestere vagyok a szorongás kezelésének. Nem is olyan bonyolult: csak le kell nyomni jó mélyre, úgy tenni, mintha ott sem lenne, és végigmenni a napon, a feladatokon, akkor is, ha közben úgy érzem, kiszakad a mellkasom. Jó, így leírva már tényleg hülyeségnek tűnik… De nekem hosszú időbe telt, míg rájöttem: a szorongásra nem az a megoldás, ha letagadom. Sőt.
Sokáig azt hittem, hogy a szorongás valami olyasmi, amit egyszerűen el kell rejteni. Elfojtani, letagadni, álcázni – mintha nem is létezne. Mint nő, erre kondicionáltak: akkor is végezd el a feladatodat, ha kimerült vagy.
Akkor is mosolyogj, ha legszívesebben sírnál.
Akkor is nézz ki rendezettnek és „prezentálhatónak”, ha belül darabjaidra hullsz. Egy ideig működik ez a stratégia – sőt, bizonyos helyzetekben akár hasznosnak is tűnhet. De amikor a mindennapok alapműködésévé válik, akkor lassan, észrevétlenül, komoly károkat okoz. Olvass még a témában
Dolgozó anyaként ezt az egy szabályt követem, hogy ne hulljon szét az életem
„A boldogságot nem birtoklod, hanem cselekszed” – Mitől jó egy élet? Spoiler: a sikernek semmi köze hozzá
Mióta kiléptem a mókuskerékből, elhűlve nézem, ahogy a barátnőim épp kiégnek benne
Így segít, ha megírsz egy levelet, amit sosem küldesz el senkinek
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






