Címlap / Kikapcsolódás / Utazás / Sosem látott képek a fantasztikus...

Sosem látott képek a fantasztikus európai városról

Lengyelországról általában

A budapesti Bem szobor környékén laktam, így bele-bele futottunk néha gyerekként a lengyel turistákba.

Váratlan telefonhívás forgatja fel a nyár végét: 3 csillagjegy érintett

Onnan lehetett őket felismerni, hogy esős időben a vállukra akasztva hordták a cipőjüket. Kímélték azt. Bármi is volt régen, most egy olyan országot láttam, ami erős, múltját őrző és jelenét élő ország.

Ha két szóval kellene jellemeznem Lengyelországot, akkor a jó értelemben vett „élhető őskáosz” jelzőt használnám.

Olvass még a témában

Templomok kavalkádja

Krakkó a random templomok helye. Az egész országra jellemző az, hogy ahol három családnál többen laknak, ott egyszer csak lesz valahonnan egy templom, kápolna.

Krakkóban az sem tűnik furcsának, hogy egymás mellett van belőle kettő – melyeken látszik a hit, az, hogy meggyőződésből épültek

Az Assisi Szent Ferenc-templom a Franciszkanska utcában van, vagyis bejárata a tér felől közelíthető meg.

A templom belsejében a baloldali padsor legvége felé találunk egy réztáblát, melybe II. János Pál pápa neve van vésve. A templom baloldalából nyílik egy nagyon hangulatos kápolna is, külön karzattal, orgonával.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/4
Következő»
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Nyár végi holdfogyatkozás: 3 csillagjegy leteszi a régi fájdalmát
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.