Már csak ezért is fontos, hogy tudatosan próbáljunk tenni a megelőzésért is, ha pedig hosszabb ideje fennáll, mindenképp ajánlott utánajárnunk az okának is. Hogy pontosan mikor beszélhetünk székrekedésről, milyen fajtái lehetnek és mi mindenre érdemes figyelnünk, arra Kéri Fanni dietetikus válaszol.

A szakértő:
Kéri Fanni
dietetikus
Pontosan mikor beszélhetünk székrekedésről?
Székrekedésről akkor beszélhetünk, ha heti három, vagy annál kevesebb a székletürítés mennyisége, illetve ha két bélsár ürítése esetén több, mint 48 óra telik el. Az ürített széklet kemény, a székelés erőlködéssel jár. Olvass még a témában
Én az anyám sikerprojektje voltam – a gyerekemre már nem akarom rátenni ezt a nyomást
„A gond az, hogy azt hiszed, van időd…” – 10 kőkemény idézet, ami nem esik jól, de fontos tudni
Alig maradt emlékem gyerekkoromból – most azt kutatom, hogyan építkezik ebből a felnőtt énem
„Még a kórházi ágyban feküdtem, mikor megkérdezte, mikor jön a második gyerek” – Anyák mesélnek a legdurvább elvárásokról
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






