Gyerekkori emlékeim alapján az egyik leggyakoribb indok, ami miatt a tanáraink fegyelmeztek minket, a szünetekre való kirohanás mikéntjéből fakadt. Annak tempója, zajszintje és a folyamat közben általunk tanúsított vélt vagy valós mentális állapot kifejeződése. Magyarán, kicsengetéskor minden gyerek úgy rohamozta meg a folyosót és iskolaudvart, mintha nem lenne holnap.
Pedig valójában a gyerekek részéről teljesen normális ez a viselkedés, hiszen fizikai, mentális, szociális fejődésük szempontjából nagyon fontos a felszabadult játék, mozgás, a szabad, kötetlen időtöltés. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogyan telik el a szünet, mennyi ideig tart és mivel töltik ezt az időt a diákok.
A játék és kikapcsolódás alapvető joga és szükséglete minden gyereknek, ezt a világ összes iskolájában biztosítják, de mindenhol egy kicsit másként.

Milyenek az iskolai szünetek a világ különböző pontjain?
Kínában a szünetek gyakran csoportos tevékenységgel telnek, ilyen például a közösen végzett szemgyakorlat, mivel az országban nagyon magas a rövidlátók száma. Sanghajban 30 perc pihenőidő jár ebéd után, ezt alvással is tölthetik a gyerekek,az órák pedig 40 percesek, 10 perces szünetekkel bontva. Olvass még a témában
„A gond az, hogy azt hiszed, van időd…” – 10 kőkemény idézet, ami nem esik jól, de fontos tudni
Te is mindig egyedül eszel ebédszünetben? Egy kutatás szerint ennek meglepő oka lehet
Ezt hozza 2026. szeptember 22. a numerológia szerint: szabadság és változás
Egy őszi alapanyag, amit eddig rosszul használtál, pedig igazi komfortkaja lehet belőle
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






