A húsvéti emlékek
A húsvét az egyik legfontosabb keresztény ünnep, Jézus feltámadásának ünnepe. Azonban kevesen tudják, hogy valójában – ahogy néhány más ünnep is – pogány gyökerei vannak. A tavasz ünnepe, a megújulás csodája, a szapora nyúl és a termékenység szimbóluma, a tojás mind-mind pogány szimbólumok.
Amikor kicsi voltam, mindig nagyon vártam a húsvéti ünnepet, még úgy is, hogy gyerekfejjel nem igazán szerettem a templomban ülni, mert nem mindent értettem a prédikációból. A hagyomány az hagyomány, és a mi mindig megadtuk a módját. Apukám már kora reggel felkészülten (megborotválkozva, illatosan, kiöltözve) várt bennünket, hogy a borzasztóan büdös locsolókölnivel meghinthesse a hajunkat. A cserébe kapott pirostojást nagy becsben tartotta.
Aztán útra kelt, és körbejárta a rokonokat, ismerősöket és egy nagy rakás hímes tojással jött haza délután. Mi eközben otthon vártuk, hogy jöjjenek a locsolók. Cuki vagy épp kicsit obszcén verssel álltak elénk, jól megöntöztek minket, és mindenki leült egy kicsit sütizni. A nap végére olyan szagunk volt, hogy három napig érezni lehetett, négy hajmosás után is. De szerettük ezt az egészet. Olvass még a témában
Ez az 5 program akkor is boldoggá tesz, ha egyedül töltöm a napot
Ugyanolyan jót tesz, ha hangoskönyvet hallgatunk, mint ha olvasunk? Ezt mondja róla a tudomány
Fedezd fel az idén 100 éves David Attenborough varázslatos világát – A Secret Garden mesés brit kertek mélyébe kalauzol
Tom Holland súlyos szabályt szegett az Odüsszeia forgatásán
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






