Egy ukrán mentálhigiénés szakértő nyílt levele a háborúról

Címlap / Hírek / Egy ukrán mentálhigiénés szakértő nyílt...

Egy ukrán mentálhigiénés szakértő nyílt levele a háborúról

A szakértő korábbi élményei

Valeriia először saját élményeit osztotta meg, melyből kiderül, mik vezethettek odáig, hogy ilyen súlyossá fajult a helyzet:

Megcsalt a férjem, de egy mondata jobban fájt a hűtlenségnél

„Valeriia Palii-nak hívnak és én vagyok az Ukrán Nemzeti Pszichológiai társaság elnöke. 1986-ban születtem, 6 hónappal a csernobili katasztrófa után. Gyermekkoromat a rozsdásodó Szovjetunióban töltöttem. 18 évesen részt vettem a narancsos forradalomban, mely során az egész országban tüntetéssorozatokkal fejezték ki a polgárok a felháborodásukat az elnökválasztási csalásokkal, később pedig a korrupcióval szemben is. Akkor elsőéves hallgatóként önkéntesnek jelentkeztem és meleg ruhát szállítottam a tüntetőknek.

Aztán győztünk.

Olvass még a témában

2014-ben az ország nagy részével részese voltam az Euromajdannak, mely többek közt a demokrácia elnyomása ellen szervezett tüntetéssorozat volt Kijevben. Ekkor éppen a disszertációm megvédésére készültem, közben pedig önkéntesként a tüntetések áldozatainak segítettem.

Aztán győztünk.

2022 március ötödike van. Ismét csatlakozom az eseményekhez, melyek meghatározzák az országom jövőjét és a sajátomat is. A Nemzeti Pszichológiai Társaság több tagjával együtt mindent megteszünk annak érdekében, hogy a társadalmunk túlélje a támadásokat és felépüljön belőlük.

És győzni fogunk.”

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/4
Következő»
🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Ősszel négy csillagjegynél lelepleződik a titkos imádó
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.