Figyelmet elvonó háttér
Annak, aki interjúztat, a háttered ugyanolyan fontos, mint te magad, szó szerint és átvitt értelemben is. Ha személyesen jelensz meg valahol, csak a saját kinézetedért vagy felelős, itt viszont a környezet is fontos.
Nem csak arra gondolunk, hogy rend és tisztaság legyen mögötted – hiszen ez egyértelmű – hanem arra is, hogy minimalizáld a zavaró tényezők esélyét. Válassz a lakásban egy csendes helyet, csukd be az ablakot, hogy ne szűrődjön be semmilyen zaj. Ha nem egyedül laksz, szólj mindenkinek, hogy maradjon csendben és ne járkáljon az interjúd alatt.
Túl közvetlen viselkedés
Sokan azt hiszik, hogy egy videó interjú lazább, mint egy hagyományos, pedig ez hiba. HR-ben dolgozó ismerőseim mesélték, hogy az egyik srác az ing alatt tréningnadrágot viselt, illetve hanyagul hátra dőlve ült a székben, és így már nem tudták komolyan venni. Olvass még a témában
„Azt hittem, barátok vagyunk, de így is csak a bugyimba akart kerülni” – Házas férfiak és az ő barátságaik
Az anyai sikerem valódi jele: amikor a lányomnak már nem lesz rám szüksége
Életem legfájdalmasabb leckéje: szeretettel nem lehet megváltoztatni valakit
3 csillagjegy, akiknek különösen erős a hatodik érzékük
Egy vezetői pozícióra jelentkező hölgyet pedig vagy kutyája, vagy a gyereke szakított félbe állandóan, ami szintén nem volt professzionális. Úgy tekints az online interjúra is, mintha személyesen jelennél meg leendő kollégáid előtt.

Szakadozó internetkapcsolat
A munkáltató azért lép veled kapcsolatba, hogy többet tudjon meg rólad, nem azért, hogy együtt megpróbáljátok megfejteni, mi az oka a szakadozó képnek és hangnak. Ha ez történik, már hátrányból indulsz, ezért interjú előtt ezt mindig teszteld le. Akár Skype, akár Google Hangouts, mindig próbáld ki és videócsetelj egy baráttal közvetlen az interjú előtt, hogy minimalizáld a rossz kapcsolat lehetőségét.
🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés→Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






