Az ősök nyelve
A Nagy-Britanniában élő fiú abban a pillanatban, hogy a szemét kinyitotta, franciául szólalt meg, nem kis meglepetést okozva ezzel a környezetének – a család ugyanis angolul beszélt, és Rory is csak az iskolában tanult franciául, de már réges-régen elfelejtette az órák anyagát. Ennek ellenére a kiejtése olyan hibátlan volt, hogy a szobájában lévő, francia anyanyelvű nővér megkérdezte a fiú édesapját, hogy Franciaország melyik részéről származnak.
A hirtelen jött nyelvtudás azonban ahogyan jött, úgy el is tűnt – az első interakciót leszámítva Rory többé nem tudott megszólalni franciául, és hosszú út vezetett a teljes felépüléséig, beleértve a zökkenőmentes kommunikációt az anyanyelvén is.
A különleges eset után egyébként a fiú apja kutakodni kezdett, és kiderült, hogy a család az 1800-as években Normandiából vándorolt el, noha a mai leszármazottaknak erről fogalmuk sem volt addig, amíg Rory francia monológja el nem indította őket a családfakutatás útján. Olvass még a témában
Ezek az apró szervek oltári nagy munkát végeznek. Ezzel a 10 szokással károsítod a veséidet
„Apám azt hitte a tampon elveszi a szüzességem” – Milyen tévhitek élnek a férfiak fejében a női testről?
Az, hogy hányadik gyermeknek születtél, befolyásolja az életedet
5 mennyei növényi étel, ami több fehérjét ad, mint a tofu
„Ha beírod a nevemet a YouTube-ra, mindenféle elméleteket találsz arról, hogy talán az agyam generációkon keresztül megőrizte a családunk nyelvét. Tiszta őrület!”
– mondta Curtis a BBC-nek adott riportban.
A szakemberek szerint ennél sokkal valószínűbb, hogy az iskolában tanult nyelv emléke mégis ott volt valahol az ifjú focista emlékeiben, és a fejsérülése valahogy, ha csak rövid időre is, de „előrázta” ezeket.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




