Csehszlovák farkaskutya
A viszonylag fiatal fajtát 1955-ben tenyésztették ki az akkori csehszlovákia területén a kárpáti farkas és a német juhászkutya keresztezésével.
A társítás célja az volt, hogy egy rendkívül jó egészségű munkakutya szülessen meg, de erre a célra a vlack-ként is ismert fajta nem igen alkalmas, ugyanis munkálkodik benne a „farkasvér”, ezért a német juhászokhoz képest makacsabb, kissé nehezebben kezelhető, bár rendkívül intelligens állat.
A Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) elismerte külön fajtaként, de viszonylag ritka állatokról van szó, ezért akár több mint 400 ezer forintnak megfelelő összeget is elkérhetnek egy-egy kölyökért. Olvass még a témában
Beköltöztem az új lakásomba, és az első éjszaka óta tudom, hogy nem vagyok ott egyedül
Alig maradt emlékem gyerekkoromból – most azt kutatom, hogyan építkezik ebből a felnőtt énem
A transzgenerációs minta, amit ki kellett oldanom ahhoz, hogy igazi társa lehessek a férjemnek
„Már kislányként azt kellett hallgatnom, hogy milyen rossz élete volt miattam” – A szüleid nyomorát hallgatni gyerekként érzelmi bántalmazás

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






