8 film, amit ma már klasszikusként emlegetünk, pedig a bemutatója hatalmas bukás volt

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / 8 film, amit ma már klasszikusként...

8 film, amit ma már klasszikusként emlegetünk, pedig a bemutatója hatalmas bukás volt

Halálhajó

A scifi-horror egy misszióról szólt, amelynek résztvevői egy kísérleti űrhajó felkutatására indulnak.

Anyajegy a nyakon: mit árul el rólad a helye?

Rövidesen viszont szembesülnek azzal, hogy a hajó megnyitott egy fekete lyukat, ami az időben és térben hasadást hozott létre.

Bár a cselekmény izgalmas volt, és ma valódi klasszikusként beszélünk róla, már a forgatás idején gondokba ütköztek a készítők. Miután a Paramount számára kiderült, hogy a Titanic nem tud elkészülni a bemutató dátumra, sürgetni kezdték a Halálhajó stábját, hogy siessenek a befejezéssel, így az eredetileg 130 perces alkotást jelentősen meg kellett vágniuk. Végül nagy bukás lett; kevesen látták, nem hozott nagy bevételt, és a kritikusok sem nyilatkoztak róla elismerően. A helyzet csak azután lett jobb, hogy DVD-n is kiadták, egyre nagyobb rajongói bázisa lett. Később a stúdió felkereste a rendezőt, hogy a törölt felvételeket vegye elő, és készítse el a filmet úgy, ahogy eredetileg szeretette volna, de addigra ezek már megsemmisültek, így sajnos azt a változatot már nem fogjuk látni.

 

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Férfiak őszintén: mit látnak a feleségük arcán húsz év után
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.