Aki átvált vegán életmódra, számolnia kell azzal, hogy lesz pár olyan ember, aki értetlenül áll majd döntése előtt és biztosan felteszi neki a kérdést, hogy „Akkor te csak magvakon élsz?”, „Hogy tudsz hús nélkül jóllakni?”, „Te csak köretet eszel az étteremben?” A vegánság nem az éhezésről szól, sőt…Sokkal tisztább és vitamindúsabb táplálkozást takar, mint egy hagyományos magyar étrend, de mutatjuk is, mennyire „éheznek” a vegánok.
3/4 Vegán brownie
A következő receptért még a sütőt sem kell bekapcsolnod, ugyanis mikróban is elkészíthető desszert következik. Keverd össze a lenti összetevőket, a chia magot pedig keverd el 2 kiskanál vízzel (ezzel helyettesítjük a tojást) majd ezt is add hozzá a többi összetevőhöz. Amint meg van a masszánk öntsük bele egy kisebb formába. Tegyük be a mikróba, maximum fokozaton 5-6 percre, amíg át nem sül a süti. Kész is a brownie, amit mi lekvárral tálalnánk, mivel a süti tésztájában megolvadt csokival tökéletesen fog harmonizálni.
Hozzávalók: 95 g liszt, méz, ízlés szerint, 3 teáskanál chiamag, 90 ml kókusztej, 60 g vegán vaj, 1 tk fahéj, 4 g sütőpor, 10 g cukrozatlan kakaópor, néhány kocka apróra vágott ét, vagy tejcsoki
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!