Véleménycikk: Schuszter Borka
A lányom hároméves volt, amikor autizmus spektrumzavarral diagnosztizálták.
Nem ért teljesen váratlanul. Addigra már voltak jelek, amelyek miatt vizsgálatra mentünk, és az is hamar világossá vált, hogy ha valóban ez áll a háttérben, akkor enyhe érintettségről van szó. Mégis, amikor kimondták a diagnózist, úgy éreztem, mintha gyomorszájon vágtak volna.
„Sosem könnyű hallani azt a mondatot, ami úgy kezdődik, hogy: ‘A gyerekemnél megállapították…'”
Azt hiszem, ennél pontosabban nem is lehetne megfogalmazni. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. szeptember 24. a numerológia szerint: lelki elmélyülés és spiritualitás
Hogyan reagálsz, ha felborul a megszokott rend? Teszteld a változásokhoz való viszonyodat!
„Azt hittem, barátok vagyunk, de így is csak a bugyimba akart kerülni” – Házas férfiak és az ő barátságaik
„Már kislányként azt kellett hallgatnom, hogy milyen rossz élete volt miattam” – A szüleid nyomorát hallgatni gyerekként érzelmi bántalmazás
Az elmúlt években azonban volt három felismerés, ami rengeteget segített abban, hogy ne a félelem, hanem a megértés irányítsa a gondolataimat.
Elfogadtam, hogy a gyász érzése teljesen normális
Sok szülőt támogató előadáson és közösségben hallottam ugyanazt: a diagnózis után jön a gyász.
Elsőre furcsán hangzik ez a szó. Hiszen senkit nem veszítettünk el. A gyermekünk itt van, ugyanúgy szeretjük, mint előtte.
De él bennünk egy jövőkép, amit el kell engednünk, és ezt ilyenkor meggyászoljuk.
Amikor valaki arra vágyik, hogy egyszer gyereke legyen, ritkán képzeli el, hogy neurodivergens lesz. Ahogy azt sem, hogy krónikus betegsége lesz, vagy bármilyen plusz nehézséggel kell majd szembenéznie. A fejünkben él egy történet arról, hogyan fog kinézni az életünk, és amikor kiderül, hogy ez a történet másképp alakul, annak természetes velejárója lehet a gyász.
Nagyon sokat segített, amikor megengedtem magamnak ezt az érzést.
Nem szégyelltem. Nem éreztem úgy, hogy ettől rossz anya lennék. Mert ez a gyász nem arról szólt, hogy kevésbé szeretem a lányomat, csak egy lépése a megváltoztathatatlan elfogadásának. Egyszerűen csak így működik az emberi agy.
Amikor ezt megértettem, sokkal kevésbé hibáztattam magam azért, amit éreztem, és így elengedni is sokkal könnyebb volt az érzést.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
