Tavaly decemberben már hallani lehetett a hírekben valami különös, újfajta vírusról, ami Ázsiában szedi áldozatait. Akkor persze még nem sejtettük, hogy az idei karácsonyunkat már fenekestül felforgatja majd.
Idén azonban minden más lesz.
A férjem határon túl élő családjához eljutni biztosan nem fogunk. Egyelőre nem is merünk belegondolni abba, hogy mikor látjuk őket legközelebb, mert a lehetséges válaszok mind szívszorítóak. Az én családomhoz, ha el is utazhatunk, biztosan sokkal szűkebb körben ünnepelünk. Ám – bármennyire nem akaródzik is beismerni – még erre is nagyon kicsi az esély.
A legvalószínűbb, hogy az idei karácsonyt hármasban, a saját lakásunkban töltjük, és csak telefonon hívhatjuk a családot. És mert mást nem tehetek, hát próbálom megtalálni ebben a helyzetben a jót, mert ha csak arra gondolok, hogy élete második karácsonyán a lányom nem láthatja a nagyszüleit, a szívem megszakad.
Ez a karácsony más lesz, mint a többi, és sok dolgot már előre siratok, de hiszem, tényleg hiszem, hogy talán hozhat valami jót is.